Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

és X. r. felperesekre nézve 12 900 Ft-ra, a XI. és XII. r. felperesek esetében pedig 11 400 Ft-ra leszállította. Az ítélet indokolása szerint a felperesek nem az első fokú ítéletben megjelölt jogszabályok alapján járó kártalanításra, hanem a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint kártérítésre tarthatnak igényt. Az 1/1967. (IV. 28.) NIM sz. rendelet 18. §-ának (2) bekezdése értékcsökkenés miatt lehetővé teszi ugyan kártalanítás megállapítását, ha — amint az a kisajátítás esetében is történik — az értékcsökkenést olyan tevékenység okozza, amely pl. a telkek nagyságának csökkenésével jár, vagy egyéb olyan beavatkozás történik az ingatlanokon, amely az értékükre csökkentőén hat. Az adott esetben azonban a csővezetéket nem a felperesek ingatlanán, hanem az utcán, közterületen vezették, így tehát nem értékcsökkenés miatti kártalanításra, hanem kártérítésre lehet a felpereseknek joguk, ha ennek feltétele fennáll, vagyis ha az alperes a kárt jogellenesen okozta és nem bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A távhővezeték föld felett való elvezetése nem tiltott, hanem a jogszabályban engedélyezett tevékenység. Önmagában tehát emiatt kártérítésre akkor sincs lehetőség, ha a vezeték az utca képét esztétikailag károsan befolyásolja is. A csöveket azonban az utcában úgy helyezték el, hogy a tervekben szereplő magasságot nem tartották meg. A vezeték alacsonyabban épült, holott a hatóság a jelenlegi magasság mellett nem adott volna építési engedélyt. Az alperesnek ez a magatartása jogellenes volt és ezzel a felpereseknek kárt okozott. A felperesek hátrányát az jelenti, hogy a vezetéknek a tervhez képest alacsonyabban történt elhelyezése miatt az udvarukba nem lehet magasan megrakott járművel bejárni, illetőleg az rendkívül körülményes. Az ingatlanforgalmi szakértő véleménye szerint ez a körülmény az ingatlanok forgalmi értékét kb. 3%-kal csökkenti. A felpereseknek tehát ilyen mértékű kártérítésre van igényük, kivéve az V. és VI. r. felpereseket, akiknek a telke olyan szélességű, hogy további önálló beépítésre is alkalmas volt. Ez a lehetőség azonban megszűnt, mert a vezetéket tartó oszlopok elhelyezése másik bejárat létesítését lehetetlenné teszi. Ez az említett felperesek ingatlanában további 10%-os értékveszteséget okoz. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az 1962. évi IV. tv. 22. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a villamosmű létesítésével, az előmunkálattal vagy az üzembentartással kapcsolatos, e törvényen alapuló tevékenység során más ingatlanában kár keletkezett, a károsultat kártalanítani kell. A kártalanításra a kisajátítási kártalanítás szabályait kell — állami szervnek okozott kár esetében is — értelemszerűen alkalmazni. Az idézett rendelkezést a több jogszabállyal módosított 40/1962. (XI. 11.) Korm. sz. rendelet 59. §-a értelmében a hőenergia fejlesztésére és elosztására is megfelelően alkalmazni kell. E szabályozás alól a 15/1970. (XI. 18.) NIM sz. rendelet 9. §-ának (2) bekezdése csak annyiban tesz kivételt, hogy nem illeti meg kártalanítás az ingatlan tulajdonosát, ha kára a saját céljára szolgáló csatlakozóvezeték létesítésével, karbantartásával, felújításával összefüggésben, az elvárható gondosság mellett keletkezett. Az adott esetben azonban nem erről van szó. A jogszabály egyértelműen és korlátozás nélkül írja elő, hogy ha a táv9 Polgári jogi döntvénytár 129