Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

törvény és a rendelet kifejezetten vagy értelemszerűen oda utal, különösen az elhagyottság megállapítása, ideértve a törvény 1. §-a (1) bekezdésében meghatározott kivételek fennforgásának megállapítását, éspedig a törvény 1: §-ának a)—-b) és d) pontjai esetén arra is tekintettel, hogy a tulajdonos az ország területén kívül nem tanúsított-e a demokratikus magyar államrend érdekeivel ellentétes magatartást. A hivatkozott törvényi rendelkezésekre figyelemmel az első fokú bíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy az alperesek valóban — a IV. r. felperes által közölt időpontban — hagyták-e el az országot, erre milyen okból került sor és külföldre hová távoztak. Ha ugyanis az lett volna megállapítható, hogy az alperesek javait az 1948. évi XXVIII. tv. 1. §-ának (1) bekezdése értelmében elhagyottnak kell tekinteni, azok a 4. § (1) bekezdése értelmében a törvény hatályba lépésével állami tulajdonba kerültek. Ebben az esetben pedig a felperesek a Ptk. 121. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés folytán az állammal szemben elbirtoklás útján történt tulajdonszerzésre nem hivatkozhatnak. A bíróság megállapításával szemben a perben nincs bizonyítva, hogy a III. r. felperes az 1980. hrsz. ingatlanból az 1930-as évek elején 293 D-ölet megvásárolt. A kerületi bíróság a perben felmerült adatok ellenére nem vizsgálta, hogy az 1980. hrsz. ingatlan nem került-e állami tulajdonba, ezért ítélete ebből az okból megalapozatlan, A kerületi bíróság az I. és II. r. felperesekre nézve döntését lényegében L. J-né tanú vallomására alapította. A tanú előadása szerint az 1968. március 2-án kelt szerződéssel az I. és II. r. felpereseknek eladott 1950/1. és 1951/1. hrsz. ingatlanokat H. J-vel együtt 1964-ben örökölte néhai Sz. ö-né nevű testvérétől, aki ezeket az ingatlanokat a házastársával együtt 1928ban vásárolta, és a jogelődjük „valami E. volt". Utóbb néhai Sz. ö-né házastársának az illetőségét öröklés jogcímén megszerezte. A tanú azt is vallotta, hogy mikor Sz. Ö-né és házastársa a kérdéses ingatlanokat annak idején megvásárolták, azokhoz az 1980. hrsz. alatti ingatlan egy része is hozzátartozott, annyira, hogy el is volt kerítve. Az I. és II. r. felperesekkel abban a tudatban kötötték a későbbi adásvételi szerződést, hogy a szerződésben szereplő ingatlanokhoz a jogelődjük által az 1980. hrsz. ingatlanból birtokolt rész is hozzátartozik (1972. március 1-i jkv.). A kerületi bíróság nem szerezte be azt a telekkönyvi betétmásolatot, amelyből megállapítható volna, hogy néhai Sz. ö-né és házastársa az 1950/ 1. és az 1951/1. hrsz. ingatlanokat mely időpontban vásárolták meg. Ezt pedig be kellett volna szerezni, mert a tanúvallomás szerint a néhai Sz. házaspár ezzel egy időben vette birtokba az 1980. hrsz. ingatlan egy részét is. Nem szerezte be a kerületi bíróság a hagyatéki iratokat sem, amelyekből megállapítható lett volna L. J-né és H. J. öröklés jogcímén történt tulajdonszerzésének időpontja. A le nem folytatott, de szükséges bizonyítás hiányában a kerületi bíróság a tényállást nem tisztázza megfelelően. Abban az esetben pedig, ha az L. J-né tanú vallomásában közölt adatok és időpontok helytállóak, az I. és II. r. felperesek az alperesekkel szemben az 1980. hrsz. ingatlanból 152 D-öl tekintetében elbirtoklással nem szerezhettek tulajdonjogot. A Ptk. 121— 122. §-ához kapcsolódóan a Legfelsőbb Bíróság PK 6. számú állásfoglalásá92