Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

tisztázni, hogy a felperesek a keresetlevél beadása előtt nem intéztek-e már írásbeli felszólítást az alperesekhez, illetőleg időközben a tulajdonos nem rendelkezett-e a vitás ingatlanrésszel. (P. törv, I. 20 785/1972. sz., BH 1973/ 4. sz. 159.) e) Elbirtoklás 61. Az ingatlan használata nem vezet elbirtokláshoz, ha ahhoz nem társul olyan megnyilvánulás, amely a sajátként való birtoklást objektív módon (külsőleg) kifejezi (Ptk. 121., 123. §). A perbeli ingatlanok telekkönyvi tulajdonosa az alperes, akinek tulajdonjogát 1930-ban és 1935-ben jegyezték be vétel jogcímén. A szomszédos ingatlan tulajdonosa a felperes és a felesége. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a telekkönyvileg az alperes nevén álló ingatlanok tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezte. Az alperes a kereset elutasítását kérte, tagadta az elbirtoklás törvényi feltételeinek meglétét, mert "a felperes titokban vette használatba az ingatlanokat s ilyen módon is használta azokat. Arra is hivatkozott, hogy az ingatlanokat idős kora és betegsége miatt nem tudta művelni. Az első fokú bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott. Tényként állapította meg, hogy az ingatlanokat mint ismeretlen tulajdonos által elhagyott területet az 1940-es évektől F. L. és felesége használták. Idős koruk miatt 1956—1958-ban felhagytak az ingatlanok használatával és azt a felperesnek átengedték, aki ettől kezdődően az elbirtoklási időn át az ingatlanokat sajátjaként használta. Az elbirtoklás tehát bekövetkezett, éspedig a tulajdonszerzést korlátozó jogszabály hatálybalépése előtt. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét indokai alapján helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 121. §-ának (1) bekezdése szerint elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot sajátjaként tíz éven át szakadatlanul birtokolja. A törvény miniszteri indokolása értelmében a sajátként való birtoklás egyik jellemzője, hogy a birtokos véglegesnek tekinti a saját birtoklást, ami viszont nem szubjektív megítélés kérdése. Ebből következik, hogy a puszta használat, ha ahhoz nem társul olyan megnyilvánulás, amely a sajátként való birtoklást objektív módon (külsőleg) kifejezi, elbirtokláshoz nem vezethet. Ilyen objektív megnyilvánulás lehet pl. a hatóságok előtti önálló fellépés, a más személyek előtt tett kijelentés, az előttük vagy velük szemben tanúsított magatartás, vagy az is, hogy a birtokos viseli az esetleges közterheket. A per eddigi adataiból ilyen objektív megnyilvánulás nem állapítható meg. Az sincs például tisztázva, hogy a perbeli ingatlanok adózási kötelezettség alá estek-e, és a felperes fizetett-e utánuk adót. A perben csak az nyert igazolást, hogy az alperes adót nem fizetett. Ha a tulajdonos menthető okból nincs abban a helyzetben, hogy tulajdonosi jogait gyakorolhassa, az akadály megszűnésétől számított egy évig az elbirtoklás akkor sem következik be, ha egyébként az elbirtoklási idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra (Ptk. 123. §). 86