Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

értékre és az építőanyagok árának emelkedésére hivatkozással 10%-kal emelte. Mindezekhez az egyezségben részben szereplő részben nem szereplő egyéb tételeket hozzáadva az ingatlan teljes érteket 145 978 Ft-ban állapította meg, amelyből az egyezség szerinti 115 983 Ft-ot levonva, a különbözetet a felperesek részére megítélte. A döntés indokolása szerint alapos volt a felpereseknek „arra vonatkozó hivatkozásuk, hogy tévedésben voltak az ingatlan értékének megállapításakor, mert valóban a szakértői megállapítások is azt bizonyítják, hogy ez a perbeli ingatlan jóval magasabb értéket képvisel, mint amilyen értéket az alperes felajánlott". A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a keresetet 250 Ft-ot meghaladó részében elutasította. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kártalanítási egyezség megtámadásának sem a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésében, sem pedig 210. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételei nem állanak fenn. Az ítélet indokolása szerint a telek térmértékénél nem lehet tévedés, erre a felperesek sem hivatkoztak. Értéke tekintetében pedig az egyezség szerinti 350 Ft és a járásbíróság által megállapított 400 Ft között nincs feltűnően nagy különbség. A lakóépület felmérésénél az építész-szakértő nyilván tévedett, mert az iratoknál levő bontási tervből kitűnően annak térfogata csupán 390 m3. Helyes számítás szerint tehát a térfogata még kisebb, mint amennyit az egyezség során a felek alapul vettek. Lényeges tévedésről vagy feltűnő aránytalanságról tehát itt sem lehet beszélni. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A 9/1970. (IV. 21.) Korm. sz. rendelettel módosított 13/1965. (VII. 24.) Korm. sz. rendelet (R.) 60. §-ának (4) bekezdése szerint a kártalanítás tárgyában kötött egyezséget a polgári jognak a szerződési nyilatkozatok megtámadására vonatkozó szabályai szerint lehet megtámadni. A felperesek nem jelölték ugyan meg, hogy az általuk megkötött egyezséget milyen jogcímen kívánják megtámadni, az első fokú bíróság azonban a keresetet tévedés [Ptk. 210. § (1) bek.], a másodfokú bíróság pedig ezen felül még feltűnően nagy értékkülönbség [Ptk. 201. § (2) bek.] címén bírálta el. A perben semmi adat sem merült fel arra, hogy a felperesek állítólagos tévedését az alperes okozta vagy felismerhette volna. A megtámadásnak a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése szerinti ez a feltétele tehát hiányzik, következésképp az első fokú bíróságnak a tévedésre alapított, a keresetnek helyt adó döntése ebből az okból téves. A kereset szempontjából tehát csak az a kérdés vizsgálandó, hogy az egyezségben megállapított és a felperesek részére a jogszabály szerint járó kártalanítás között az egyezség megkötésének időpontjában feltűnően nagy értékkülönbség volt-e [Ptk. 201. § (2) bek.]. E kérdésben azonban a per eddigi adatai alapján nem lehet a jogszabálynak megfelelő döntést hozni, mert az eljárt bíróságok több lényeges körülményt nem derítettek fel, a rendelkezésre álló szakértői vélemények pedig részben szakszerűtlenek, másrészt nem kellően indokoltak. Az R. 42. §-a értelmében a kisajátított telek értékét — a város (község) kisajátítással érintett területének rendeltetésétől függően — irányárak alapján kell megállapítani, figyelembe véve a település jelentőségét, a köz157