Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

hajthatja. Mégis az alperes a felperessel fennálló családias kapcsolatra tekintettel ingatlanának nyugati oldalán egy kb. 1 méter széles sávon a felperes részére kijáratot biztosított a kiépített útra s ennek vonalában az utcai kerítésen egy külön kaput is létesített. A felperes azt állította, hogy az adásvételi szerződés kötése alkalmával az alperes ingatlanát terhelő átjárási „szolgalmi jog" létesítésében megállapodtak, csupán ennek szerződésbe foglalása és telekkönyvi biztosítása maradt el. Arra hivatkozott, hogy ingatlana a jelenlegi helyzetben nincs megfelelő közúttal összekötve, mert az előtte vezető dűlőút nagyobb esőzés vagy havazás esetén nem használható. Keresetében az alperes ingatlanát terhelő „átjárási szolgalmi jog létesítését kérte saját ingatlana javára". Az első fokú bíróság a per során helyszíni szemlét tartott. Az erről készült jegyzőkönyv azt a megállapítást tartalmazza, hogy „a felperesnek engedélyezett bejárási lehetőséggel szemben, amely néhány lépés csupán, a mindenkori jogutódnak 150—160 lépést vagy ellenkező irányba kerülve 240—250 lépést kellene megtennie a hátsó kijárattól az utcáig". Ezt követően az első fokú bíróság az alperest személyesen meghallgatta, aki előadta, hogy a kereset elutasítását kéri, mégis a felperesnek az eddig is meglevő átjárást biztosítja. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes arra hivatkozással kérte a szolgalmi jog létesítését, hogy ebben a szerződéskötés alkalmával megállapodtak, holott ilyen rendelkezést a szerződés nem tartalmaz. így pedig az alperes a szolgalmi jog engedélyezésére nem kötelezhető. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 164. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint, ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult a földeiken átjárjon. A közút megfelelősége azt jelenti, hogy azon át az ingatlan minden időben megközelíthető legyen. Ha egy út bizonyos időszakokban vagy körülmények között az átlagosnál nehezebben járható, ez a megfelelő voltát még nem érinti, ha azonban a rajta történő közlekedés lehetetlenné válik vagy úgy megnehezül, hogy igénybevétele a közfelfogás szerint senkitől sem várható el, megfelelőnek — legalábbis az említett időszakokban vagy körülmények között — már nem tekinthető. A perben eljárt bíróságok elmulasztották tisztázni azt, hogy a felperes ingatlana előtt húzódó földes dűlőút — amely száraz időben a felperes által sem vitatottan járható — nagyobb esőzés vagy havazás esetén a kifejtettek szerint járhatatlan vagy csak nehezen járható-e. Ezért a másodfokú bíróságnak az ezzel ellentétes álláspontot elfoglaló ítéleti döntése megalapozatlan és törvénysértő. A tényállást több irányban tisztázni kell. Bizonyítást kell felvenni arra, vajon nagyobb esőzés vagy havazás alkalmával milyen a perbeli földes dűlőútnak az állapota, s az egyáltalán használható-e. E részben támpontul szolgálhat annak vizsgálata is, hogy a felperesen kívül ezen a földes dűlőúton közlekednek-e mások is, illetve vannak-e a községben más olyan ingatlanok, amelyek szintén csak ezen az úton keresztül közelíthetők meg. Amennyiben a bizonyítás eredménye alapján azt lehet megállapítani, hogy a felperes ingatlana előtt húzódó dűlőút bizonyos időszakokban vagy 129