Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

egy lakás lehet. Az a személy, aki lakással nem rendelkezik, lakástulajdont csak az előbb említett mértékig szerezhet, viszont az, aki lakástulajdonnal rendelkezik — az öröklés kivételével — további lakástulajdont nem szerezhet még árverés útján sem. Miután a perbeli ház a rendelkezésre álló adatok szerint négy lakást foglal magában, alig tehető fel, hogy olyan árverési vevő jelentkezik, aki a perbeli ingatlan tulajdonjogát megszerezhetné. Vevő jelentkezésére annál kevésbé van kilátás, mert a jogerős ítélet szerint az árverés csupán a perbeli ingatlan eszmei 14/i6 részére terjedne ki. A jogerős ítélet elsősorban jogszabályt sért azért, mert a bíróság a közös tulajdon megszüntetését olyan megszüntetési mód meghatározásával rendelte el, amely az ítélet végrehajthatóságának lehetőségét nem biztosítja és a perbevont társtulajdonosokra indokolatlan költségviselési kötelezettséget (illetéktérítést) hárít. Ettől függetlenül a közös tulajdonnak árverés útján történő megszüntetése sértené az egyes tulajdonostársak méltányos érdekeit is. Köztudomású, hogy a többlakásos lakott házasingatlanok iránti érdeklődés elenyésző, éppen ezért az ilyen ingatlanok árverés útján történő esetleges eladása a reális forgalmi értéket el nem érő alacsony vételár mellett történhet. Különösen méltánytalan eredményre vezethet az ilyen módon történő értékesítés akkor, ha az árverési vételárból egyes tulajdonostársak részére jelentősebb beruházási költségeket is meg kell téríteni. A beruházási költségek levonása után felosztásra kerülő vételármaradvány általában meg sem közelíti ilyenkor az egyes társtulajdonosok illetőségének valóságos forgalmi értékét. Az adott esetben az első fokú bíróság a III—IV. r. alperesek javára méltányolta is ezt a körülményt, a nevezettek 2/i6 tulajdoni illetőségére nem terjesztette ki a közös tulajdonnak árverés útján történő megszüntetését. E részben tehát a keresetet elutasította. Valójában azonban az I. r. alperes javára is azonos jellegű értékemelő beruházások megtérítésének igénye merül fel, így a már vázolt körülményekre tekintettel az I—II. r. alperesek méltányos érdekét is sérti a közös tulajdonnak árverés útján való megszüntetése. Emellett azonban az érdeksérelem — e részben a kereset elutasításától függetlenül — a III—IV. r. alpereseket érintően is megállapítható. Árverési vétel esetén ugyanis a vevő ezen alperesek részére meg nem térített beruházási költségekkel értékében növelt ingatlan eszmei tulajdoni hányadát is megszerezné. Más kérdés az, hogy az I. r. alperes az ő tulajdoni illetőségét meghaladó ingatlanrészt használ vagy hasznosít. Az utóbbi esetben ugyanis a felperesek a Ptk. 141. §-ának (1) bekezdése alapján léphetnek fel vele szemben megtérítési igénnyel. A jogerős ítélet — egyebek mellett — azt is tartalmazza, hogy az I. r. alperes a vételtől számított 30 nap alatt köteles az általa albérlet útján hasznosított két helyiséget kiürítve az árverési vevő birtokába bocsátani. Ez az ítéleti rendelkezés tehát érinti az albérlők jogait és érdekeit. Ennek ellenére a bíróságok meg sem hallgatták az albérlőket, nem tisztázták az albérleti jogviszony tartalmát és az említett helyiségek kiürítésének feltételeit és lehetőségeit. így kétséges, hogy a jogerős ítélet e részében végrehajtható volna-e. (P. törv. I. 20 081/1973. sz., BH 1973/12. sz. 445.) 119