Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

nem folytathatta volna le, hanem a felpereseknek Sz. S. örököseit kellett volna alperesekként perbe vonniuk. Törvénysértő a jogerős ítélet érdemben is. A perbeli adatokból ugyanis megállapítható, hogy azoknak az ingatlanoknak (illetőségeknek), amelyekre nézve a felperesek elbirtoklás megállapítását kérték, telekkönyvileg ugyan valóban Sz. S. a tulajdonosa, de Sz. S. halálával azokat gyermeke örökölte. Az említett leszármazó a kérdéses ingatlanokat — haláláig — az édesanyjával együtt mint az ingatlanok eszmei illetőségének tulajdonosa birtokolta és használta. Sz. K. halalát követőn ugyanígy birtokolta és használta az ingatlanokat az alperes túlélő házastársa is az 1953-ban bekövetkezett haláláig. Sz. S.-né tulajdon illetőségét halála után — az iratokból meg nem állapítható örökösöktől — D. B. és felesége, ezektől pedig 1962-ben, érvényes adásvételi szerződéssel a felperesek szerezték meg, és a tulajdonjogot a telekkönyvbe is bejegyezték. Tulajdonjogot azonban csak a 233 négyszögöl terjedelmű ingatlan Sz. S.-né tulajdonában álló kétnegyed illetőségére szereztek és szerezhettek, mert ebből az ingatlanból csak ez az illetőség volt Sz. S.-né hagyatéka, és ezt örökölték az örökösei is. Nincs jelentősége annak, hogy a felpereseik a D. B.-vel és feleségével kötött adásvételi szerződést követően nemcsak az általuk megvásárolt kétnegyed illetőséget, hanem a 233 négyszögöles ingatlan másik fele részét és a 313 négyszögöl nagyságú ingatlan egészét is ténylegesen birtokba és használatba vették, mert az adásvételi szerződésből tudniuk kellett, hogy a 233 négyszögöl területű ingatlannak általuk meg nem vásárolt fele része, valamint a 313 négyszögöl területű ingatlan egészében más személy — az alperes — telekkönyvi tulajdonában áll, arra tehát az adásvételi szerződéssel tulajdonjogot nem szereztek. Téves az ítélet indokolásának az a megállapítása is, hogy a felperesek Sz. S.-né békés birtoklását a saját elbirtoklási idejükhöz hozzászámítva a perbeli ingatlanilletőségeken elbirtoklás útján tulajdonjogot szereztek. Sz. S.-né ugyanis az 1953-ban bekövetkezett haláláig mindkét ingatlant részben a saját, részben pedig elhalt férje örökösének (Sz. K.nak) tulajdonaként tartotta birtokában és használatában. Ez a tulajdonosi, részben pedig a házastárs, illetőleg örökösének tulajdonjogán alapuló birtoklási idő a D. B. és felesége, valamint a felperesek elbirtoklási idejébe nem számítható be, mert a Ptk. 122. §-ának rendelkezése értelmében az új birtokos a saját elbirtoklásának idejéhez csak azt az időt számíthatja hozzá, amely már elődjének birtoklása idején is elbirtoklási időnek minősült. Az alperesként szabálytalanul perbevont Sz. S. gyermeke és a túlélő házastársa a nevezett tulajdonában állott ingatlanokat (illetőségeket) Sz. S. halálának időpontjában mint örökösök a jogszabály erejénél fogva megszerezték, azokat tulajdonosi jogcímen tartották birtokukban, s ezért az 1953-ig, azaz Sz. S.-né haláláig eltelt idő a felperesek elbirtoklási idejéhez nem számítható hozzá. Az 1953. évtől kezdve viszont a felperesek a keresetbe vett ingatlanokon (illetőségeken) a per befejezéséig a Ptké. 80. §-ában foglalt rendelkezésekre figyelemmel elbirtoklás útján tulajdonjogot még nem szerezhettek. (P. törv. 1. 20 608/1970. sz.} BH 1971/9. sz. 6877.) 44