Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

A felperes 1968. március 26-án benyújtott keresetében a házasság felbontását, a névviselés megadását s a lakás kizárólagos használatára való feljogosítását kérte. Az alperes a házasság felbontását ellenezte, bontás esetén a névviseléshez hozzájárult és kérte a volt közös lakás megosztott használatára való feljogosítását. E vonatkozásban a kérelme arra irányult, hogy vagy a személyzeti szobát és a konyhát használhassa kizárólagosan vagy pedig a személyzeti szobát kizárólagosan, a mellékhelyiségeket pedig a felperessel közösen. A perben bizonyítást nyert, hogy az alperes 1966 ősze óta — abban az időben, amikor a felperes munkahelyén tartózkodott — a felek volt közös lakásán nőket fogadott, más alkalommal pedig egy fiatal nőtől levélben találkozót kért. Az alperes a felperessel szemben már az életközösség alatt s később is több alkalommal durva, tettleges magatartást tanúsított. A felek között kialakult feszült helyzetről több ismerősük is tudott, s büntetőeljárások is voltak folyamatban. Az alperes tettlegességével kapcsolatban a bíróság az alperes bűnösségét a felperes sérelmére elkövetett könnyű testi sértésben megállapította s az alperest 400 Ft pénzbüntetésre ítélte. A felperest a büntetőbíróság ugyenezen vád alól felmentette. A felek volt közös lakása összesen 54,87 négyzetméter alapterületű, egy szobából, 6 négyzetméter alapterületet el nem érő személyzeti szobából, hallból és egyéb mellékhelyiségekből áll. Az életközösség megszűnése óta az alperes a személyzeti szobában aludt, de használta a többi mellékhelyiséget is. A felek közti ellentétek az életközösség megszűnése után tovább fokozódtak. Az első fokú bíróság részítéletével a felek házasságát felbontotta, feljogosította a felperest az alperes nevének további viselésére. A felek volt közös lakásának kizárólagos használatára a felperest jogosította fel és az alperest a lakás kiürítésére kötelezte. Az első fokú bíróság részítélete ellen a lakáshasználat vonatkozásában az alperes fellebbezett. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság részítéletének a lakáshasználatra vonatkozó részét megváltoztatta, a személyzeti szoba kizárólagos használatára az alperest, a szoba és a hall kizárólagos használatára pedig a felperest jogosította fel, a többi helyiség közös használata mellett. A másodfokú bíróság is tényként állapította meg, hogy a házasság feldúlását az alperes kizárólagos magatartása idézte elő. A helyesen megállapított tényállásból azonban a másodfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a lakás megosztott használatára mód van. Arra hivatkozott, hogy „az életközösség megszűnéséig az alperes magatartásában olyan vonás, amely az egy fedél alatt élést lehetetlenné tenné, nem állapítható meg. Ilyenként az egyetlen, 1963-ban történt tettlegesség (belökés), amelyet 3 évi együttélés követett, nem értékelhető. Az 1966 szeptembert követő időben bizonyított és az ítéletben megállapított tények a végleg megromlott házasságnak olyan kísérő tünetei, amelyek a felperes kizárólagos lakáshasználati igényét nem alapozzák meg". A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának 69. számú állásfoglalása 245