Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

épület katasztrofális megsüllyedését, amelynek következtében végül is az épületet nem lehetett lakhatóvá tenni, hanem le kellett bontani. Csak az után jöhet szóba a felelősség kérdése. Az épület megsüllyedése okainak és az okok értékelésének tekintetében a peres felek között nagy ellentét van. Az alperes fellebbezésében is támadja e vonatkozásban az első fokú bíróság által megállapított tényállást, amikor arra a végső következtetésre jut, hogy az épület megsüllyedése nem az építési munka hiányossága miatt következett be. A szakértők több pontban sorolták fel az épület megsüllyedésének okait, s az első fokú bíróság a kellően indokolt s lényegében egymásnak nem ellentmondó szakvéleményeket elfogadva, a tényállást e vonatkozásban helyesen állapította meg. Ennek a megállapításnak a lényege abban összegezhető, hogy az épület süllyedésének alapvető oka a laza és nedves feltöltés volt, amely a terhelés és egyéb, járulékos okok hatására jelentős összenyomódást és roskadást szenvedett. Az épület alapját ezért — a felperesi utasításnak megfelelően — nem erre a feltöltött, hanem a termett szilárd talajra kellett volna elhelyezni. így a laza, feltöltött talaj esetleges összenyomódása és roskadása nem járt volna az épület süllyedésével. K. Á. a szakvéleményében — és a többi szakvélemény is — említi, hogy „a felszíni vizek elvezetésének és a tereprendezésnek a hiánya közrehatott a kár bekövetkeztében". Nyilvánvalóan ehhez kapcsolódik az alperes védekezése, amikor a süllyedés okait kutatja. K. Á. azonban a leghatározottabban fejti ki, hogy az épület megsüllyedésében a jelen esetben „lényegesen nagyobb szerepe" a talaj összenyomódásának volt. A roskadás százalékos közrehatási arányát nem is lehet felelősséggel megállapítani, s bár ennek hatása kisebb lett volna, ha a vízelvezetéssel jobban törődnek, de „jelentős károk még ebben az esetben is keletkeztek volna, s a következmények hasonlóan súlyosak lettek volna". Mindezekre tekintettel tehát az alperesnek a tényállást ebben az irányban támadó fellebbezési érvelése nem helytálló. Ezek után állást kell foglalni abban a legfontosabb kérdésben, hogy a perbeli épületnek a lebontásából, tehát a teljes megsemmisüléséből keletkező kárért kit terhel a felelősség. Az első fokú bíróság a felperesek kárigényének jogalapja kérdésében — általánosságban — törvényszerűen fejtette ki álláspontját és az alperes felelősségét a Ptk. 307. §-ának (1) bekezdésére, 318. §-ára és 339. §-ára hivatkozva helyesen állapította meg. Nem helytálló azonban az az álláspont, hogy a felperesek mulasztottak, mert műszaki ellenőrük és tervezőjük — az I. r. beavatkozó — útján nem ellenőrizték, hogy az alperes a naplóbejegyzés formájában adott megrendelői utasításokat mindenben végrehajtotta-e, továbbá, hogy a felszíni vizek elvezetéséről annak idején megfelelő módon nem gondoskodtak. Ennek folytán tévesen állapította meg a felperesek kártérítési felelősségét. A perben ugyanis nincs bizonyítva a felpereseknek olyan tevékenysége, magatartása, amely kármegosztás alapjául szolgálhatna. Aggálymentes e vonatkozásban E. I. szakértőnek az a véleménye, amely szerint a perbeli időben érvényes kivitelezési szabályzat szerint sávalapo208