Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

teni abban a kérdésben, hogy a felperes — az Országos Halászati Felügyelőség engedélye alapján — jogosult volt-e a halászati jog gyakorlására. A felperes ugyanis csak ettől függően érvényesíthet a halállomány pusztulásából kárigényt az alperessel szemben. A felmerült kérdések megoldásánál nem a Ptk. 128. §-a, hanem a halászatról szóló speciális jogszabályok: az 1961. évi 15. sz. tvr (a továbbiakban: Tvr.) és a végrehajtása tárgyában kiadott 1/1962. (I. 24.) FM sz. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) rendelkezései az irányadók. A Tvr. 2. §-ának (1) bekezdése szerint a halászati jog — a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel — valamennyi vízen az államot illeti. A jogszabálynak ez a rendelkezése kétségtelenné teszi, hogy a halászati jog a mesterséges tavakon is az államot illeti. Ezért nincs jelentősége a perben annak, hogy a Nagybirkás tó emberi tevékenységgel létrehozott mesterséges tó vagy természetes képződmény. Az állam halászati jogát hasznosítás útján gyakorolja (Tvr. 3. §). A hasznosítás módjáról a Tvr. 5. §-a rendelkezik. Az elbírálás alatt álló esetben a felperes az említett jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően az Országos Halászati Felügyelőség engedélye alapján (Tvr. 26. § Vhr. 43. §) kapta meg a Nagybirkás tó halászati jogát. Nyilvánvaló tehát, hogy a felperes az arra illetékes hatósági szerv engedélyének birtokában jogszerűen gyakorolta a halászati jogot. Mindezekből nemcsak az következik, hogy az alperes nem volt jogosult a halászatra, s hogy ez a jog jelenleg sem őt illeti meg, hanem az is, hogy a felperes jogszerűen követelheti az alperes tevékenységével okozati összefüggésben a halpusztulásból eredő kárának megtérítését (Ptk. 339. §). Megalapozatlan az első fokú bíróság ítélete a tekintetben, hogy az alperesen kívül terhel-e mást is felelősség a halpusztulásért. Ennek felderítése az alperes felelőssége szempontjából szükséges, különös figyelemmel a szakvéleményben foglaltakra. E szerint ugyanis „az 1969. év januárjában észlelt halpusztulást nem lehet kizárólag és bizonyítólag a Nagybirkás tóba ömlő ahydráló bányavíz hatására visszavezetni". Tisztázni kell tehát, hogy egymagában az alperes által bevezetett szennyvíz okozhatta-e a halpusztulást. Szükség esetén a szakértő újból meghallgatandó, mert a szakvélemény ebben a vonatkozásban bizonytalan. Nem állnak ez idő szerint rendelkezésre az alperes tagadásával szemben megfelelő adatok a kereseti igény összegszerű helytállóságára vonatkozóan sem. Az első fokú bíróság — a keresetet elutasító jogi álláspontjából következően — nem tárta fel részletesen a tényeket. Az új eljárásban módot kell adni az alperesnek arra, hogy a kár öszszege tekintetében részletesen nyilatkozzék és az alapiratoknál elfekvő kárbecslési jegyzőkönyvben foglaltakra is megtehesse észrevételeit. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pf. I. 20 917/1971. sz., BH 1972/6. sz. 7099.) 161