Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

ingatlant, a gazdasági szakértő pedig az elkerített vitás részen levő $ db 2 éves almafa és 2 db 11 éves meggyfa értékét 1911 Ft-ra tette. A járásbíróság ítéletével a községi tanács vb. titkára határozatának megváltoztatásával az alperesnek birtokháborítás megszüntetése iránt előterjesztett kérelmét elutasította, és őt a felperes javára perköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság — ítéletének indokolása szerint — a felek jogvitáját a Ptk. 192. §-a (3) bekezdésének megfelelően a birtokláshoz való jogosultság alapján bírálta el. Mivel a felperes telekkönyvi tulajdonjoga alapján tartott igényt a vitatott 56 D-ölre, ő jogosult a kérdéses terület birtokban tartására. Az alperes alaptalanul érvelt azzal, hogy a vitás perbeli területrész tulajdonjogát elbirtoklással megszerezte. A Ptk. 121. §-ának (4) bekezdése szerint ugyanis, ha az elbirtokló a tulajdonjogát a telekkönyvbe nem jegyezteti be, tulajdonszerzésre nem hivatkozhat azzal szemben, aki a telekkönyvben bízva ellenérték fejében arra jogot szerzett. A felperes 1967-ben vétel útján ellenérték fejében szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát, vele szemben tehát az alperes elbirtoklásra nem hivatkozhat. Jogi álláspontjából folyóan az elsőfokú bíróság szükségtelennek találta a bizonyítási eljárás lefolytatását az alperes által állított elbirtoklásra vonatkozóan. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és az elbirtoklás tényére hivatkozva az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesnek az 56 D-öl területrész birtokba bocsátására való kötelezését leérte. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az első- és másodfokú bíróság ítélete ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 121. §-ának (4) bekezdése az egyéb feltételek fennállása esetén akkor alkalmazható, ha az elbirtoklási idő a harmadik személy által történt jogszerzésig már eltelt. Az eljárt bíróságok ezt a körülményt nem vizsgálták, megfelelő peradatok hiányában pedig nem lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy az alperes által állított elbirtoklás bekövetkezett-e, vagyis a keresettel szemben előterjesztett védekezés alapos-e. A Ptk. 121. §-ának (4) bekezdésében foglalt szabályra egyébként a felperes eredményesen csak akkor hivatkozhat, ha a telekkönyvben bízva ellenérték fejében, de jóhiszeműen szerzett jogot az ingatlanra. A felperes saját perbeli előadásából azonban az állapítható meg, hogy az ingatlan korábbi tulajdonosa, N. I-né felhívta a figyelmét arra, hogy az ingatlan területe kisebb terjedelmű annál, mint amilyen terjedelmet a telekkönyv feltüntet. A felperes tehát a vételkor tudta, hogy az ingatlan telekkönyvben nyilvántartott terjedelme a tényleges helyzettől eltér. Ez a tény viszont kizárja, hogy a felperest a telekkönyvi térmérték tekintetében jóhiszemű jogszerzőnek lehessen tekinteni. Vele szemben tehát az alperes hivatkozhat az elbirtoklásra, és azt bizonyíthatja. Tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor erre az alperesnek nem adtak lehetőséget. Téves a bíróságok döntése azért is, mert a felperes és a jogelődje között kötött adásvételi szerződés — a felek jognyilatkozatai szerint — 48