Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

ság ítéleti döntése is. Az új eljárásban indokolt — az alperes által a perben többször is előterjesztett kérelemnek megfelelően — a perbeli ingatlanok területének újabb szakértő által való pontos felmérése. A peres felek közti tulajdonjogi helyzet tisztázása a perbeli ingatlanok tekintetében egyébként annál kevésbé mellőzhető, mert a felperesek arra is hivatkoztak, hogy az alperes a vitás földterületre „ráépített", illetőleg „túlépített". A túlépítés és a ráépítés közös ismérve, hogy az építkező saját anyaggal idegen területre épít. A ráépítés esetében az építkező saját anyaggal teljes egészében másnak a tulajdonában levő telekre épít. Túlépítésnél a saját telkén épít, de az épület a saját telek határain túlra is átnyúlik. Az ügyben eljárt bíróságok megállapítása szerint az alperes mintegy 28 O-öl területet tart elfoglalva a II. r. felperes ingatlanából oly módon, hogy az azon levő építmények egy része átterjed a II. r. felperes ingatlanára. A bíróságok mellőzték annak a körülménynek a felderítését, hogy az építkezés mikor történt, az alperes (vagy esetleg jogelődje) milyen területet tartott tulajdonában és birtokában. Ehhez képest nem tisztázott a tényállás kellően a tekintetben sem, hogy az alperes jó- vagy rosszhiszemű túlépítőnek tekintendő-e, noha a túlépítésre vonatkozó — a Ptk. 110—111. §-aiban részletezett — anyagi jogi szabályok alkalmazásánál ennek nagy jelentősége van. Az ez idő szerint rendelkezésre álló adatokból is megállapítható, hogy a vitás földterületen három építmény áll: egy nyári konyha, egy ba~ romfiól és egy sertésól. A másodfokú bíróság azonban azt már kellő ténybeli alap nélkül állapította meg, hogy az említett épületek „nem állandó jellegűek" és „nem hosszú életre szánt létesítmények". Az alperes perbeli nyilatkozataiból (15. sorsz. jkv.) arra lehet ugyanis következtetni, hogy a nyári konyha már egy évtizednél is korábban épült, a sertésól alapja beton, falai téglából készültek. Ilyen körülmények között az épületek kivitelezésére vonatkozó pontos és megbízható adatok hiányában a másodfokú bíróság idevonatkozó ténymegállapítása aggályos. Az 1964. évi III. tv. 26. §-ában írt rendelkezések értelmében — a törvényben, építési szabályzatban és más jogszabályokban meghatározott esetekben — az építmények lebontásához az építésügyi hatóság engedélye is szükséges. Éppen ezért nem mellőzhető annak tisztázása sem, hogy a vitás területen levő épületek olyan jellegűek-e, amelyeknek lebontásához hatósági engedély kell. E tények tisztázásának hiánya végeredményben azzal a következménnyel járhatna, hogy az építésügyi hatóság a bontási engedélyt utólag nem adja meg, s így a jogerős ítélet végrehaj thatatlanná válik. Túlépítés esetén vizsgálni kell még azt is, hogy a konkrét épület lebontása nem ellenkezik-e az okszerű gazdálkodás követelményeivel. Az alperes által elfoglalt 28 •~öl terület helyi forgalmi értékét a felperesek négyszögölenként 15—20 Ft-os egységárban jelölték meg. Így tehát az alperes által elvont terület forgalmi értéke körülbelül 500 Ft. Ezzel szemben vizsgálni kell azt, hogy a perbeli épületek milyen értéket képviselnek, s azok lebontása az elfoglalva tartott terület értékéhez viszonyítva nem jelentene-e aránytalanul magas összegű anyagi hátrányt az alperesnek. [P. törv. I. 21 095/1969. sz., BH 1970/9. sz. 6497.] 41