Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

26. A kataszteri adatok az ingatlan tulajdonjogát nem bizonyítják. — A tényleges birtoklással megerősített telekkönyvi állapottal szemben az igénylőnek kell bizonyítania, hogy a vitatott ingatlan tulajdonjogát megszerezte [Ptk. 116. § (2) bek., 54/1960. (XI. 27.) Korm. sz. r. 1. § (2) bek.]. A felperes azt vitatja, hogy miután az 1883-as kataszteri felmérés szerint a perbeli ingatlanrész nem az alperesi birtokíven szerepel, hanem a felperesin, ez az ingatlanrész az ő, tehát a felperes tulajdona, mert e vonatkozásban a kataszteri felmérés és annak adatai az irányadók. Ez az álláspont téves. A kataszteri felmérés célja a földadó helyes kivetéséhez és nyilvántartásához, valamint a telekkönyvi betétek szerkesztéséhez szükséges adatok megállapítása és az volt, hogy a felmérés a telekkönyvi betétek szerkesztéséhez biztos műszaki alapot adjon. A kataszteri munkarészek a tényleges birtoklás alapján készültek, a tulajdonjog tekintetében azonban iránymutatást nem adtak, s nincs s nem is volt olyan jogszabály, amely kimondta volna azt, hogy a kataszter a tulajdonjogot bizonyítja. Ellenben a járásbíróság által ítéletében felhívott Ptk. 116. §-ának (2) bekezdése — egyezően a telekkönyvről szóló 54/1960. (XI. 27.) Korm. sz. rendelet 1. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal — akként rendelkezik, hogy a telekkönyv, ha jogszabály kivételt nem tesz, a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja. így rendelkeztek egyébként a Ptk. hatályba lépése előtti jogszabályok is. A kataszteri felmérés után azonban elmaradt a betétszerkesztés, amelynek a célja az lett volna, hogy a telekkönyvi adatokat a kataszteri adatokkal összhangba hozzák. A kataszteri felmérés nem a tulajdonost, hanem a birtokost tüntette fel. A kataszteri birtoklási és a telekkönyvi állapot eltérését az okozhatta, hogy a kataszteri helyszínelésnél helytelen birtokost jelöltek meg, vagy a telekkönyvben az időközi tulajdonosi változások bejegyzése elmaradt. A betétszerkesztés nem történt meg, amelynek lényege az lett volna, hogy a kataszteri térkép ábráit összehasonlítsák a telekkönyvi térképi állapottal, s így állapítsák meg a kataszteri és telekkönyvi helyrajzi számok azonosságát, továbbá, hogy a tényleges birtokost — amennyiben az akkor hatályban volt jogszabályoknak megfelelően tulajdonjogát igazolni tudja — a telekkönyvbe tulajdonosként bejegyezzék. Mindezek következtében az elmaradt azonosítást a bíróságnak kellett a jelen ügyben elvégeznie. Ennek során viszont a kataszteri és a telekkönyvi térkép ábráinak összehasonlításából kétségtelenül megállapítható az, hogy a f elperes által igényelt kertrész az alperesek ingatlanához tartozik. A járásbíróság által helyesen megállapított tényállás szerint a perbeli ingatlan legalább 1927. év óta az alperes és jogelődei birtokában van. A fent kifejtettek szerint a tényleges birtoklással megerősített telekkönyvi állapottal szemben a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a vitatott ingatlan tulajdonjogát megszerezte. A járásbíróság helyesen állapította meg, hogy ez bizonyítást nem nyert, mivel a kataszteri adatok a tulajdonjogot nem bizonyítják. A felperes a vitatott ingatlanrész birtokában nem volt, arra vonatkozó tulajdonjogát sem 42