Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

tétében helybenhagyta, a perköltségre vonatkozó rendelkezést részben megváltoztatta, és az alperesek által a felpereseknek fizetendő elsőfokú perköltség összegét 446 Ft-ra leszállította. Kötelezte az alpereseket 250 Ft másodfokú perköltség viselésére is. Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 148. §-ának (1) bekezdése értelmében a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. Csak azoknál a vagyontárgyaknál jöhet szóba más megosztási mód, amelyeknek természetben való megosztása nem lehetséges, vagy jelentékeny értékcsökkenéssel járna, vagy pedig gátolná a rendeltetésszerű használatot. A per során beszerzett — arra illetékes államigazgatási szervek által kiadott — igazolásokból az tűnik ki, hogy az ingatlan természetben megosztható, azzal a korlátozással, hogy a megosztás után keletkező belső ingatlanrész nem építhető be. Ez az építési korlátozás azonban az ingatlant nem teszi természetben megoszthatatlanná. Az eddigi peradatok szerint a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel nem jár, és a rendeltetésszerű használatot sem gátolja. A másodfokú bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja megalapozatlan és törvénysértő. A perbeli ingatlan a község központi részén van, a tanácsháztól kb. 3 percnyi, a községi MÁVAUT megállótól pedig 5 percnyi távolságra és a műúthoz is közel. A megosztani kért ingatlan 1080 D-öl nagyságú sík terület, amelynek 16 m-es utcafrontja van. Az ingatlan e központi fekvése mellett, az általános élettapasztalatok szerint egyenlő területi megosztás esetén a megosztás után keletkező két — egyenként 540 D-öles — telek egyaránt forgalomképes marad, értékében tehát jelentékeny csökkenés a megosztás következtében aligha állhat elő. Különösen áll ez az utcafrontos részre, amely egyébként nagyságánál fogva egy mezőgazdasággal foglalkozó család beltelki igényének a kielégítésére is alkalmasnak látszik. Ha e tekintetben mégis kétely merült volna fel, akkor a szakértőt e kérdésre is meg kellett volna hallgatni. A megosztás után keletkező 540 D-öles telek mértékét tekintve ugyanis nem kisebb, mint a községek belterületén szokásos ingatlanok. A perbeli teleknél az eddigi peradatokból nem lehet valami olyan sajátságos körülményre következtetni, ami csak az egész 1080 D-öles teleknagyság mellett biztosítja a rendeltetésszerű használatot. Az, hogy az ingatlan 1080 D-öles területén már kialakult egy gazdálkodási egység, nem teszi kizárttá, hogy az ingatlan két részre osztottan is használható rendeltetésszerűen. De törvénysértő az eljárt bíróságok ítéleti döntése azért is, mert a megváltási ár összegének a megállapításánál figyelmen kívül hagyták, hogy az alperesek 16 500 Ft-tal többet vállaltak megváltási árként fizetni a felperesek ingatlanilletőségéért, mint amennyinek a fizetésére a bíróság a felpereseket végül is kötelezte. Ezt figyelembe véve az adott esetben az mutatkozott volna inkább helyénvaló határozatnak, ha a bíróság elsődlegesen az alpereseket jogosította volna fel a magasabb vételár mellett történő megváltásra, a felpereseket pedig másodlagosan, a szakértői érték szerinti megváltási ár fizetésére, amennyiben ez az értékelés minden vonatkozásban helytállónak bizonyulna. Az értékelés helyességét illetően azonban erős aggályt támaszt egyrészt az a tény, hogy az alperesek az ingatlan V2 részéért a szakértő által megállapított 33 500 46