Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

torjavítási költségekre és a károkozás idején volt átlagkereset alapján számolt volna, összegszerű változtatás nélkül is sokkal magasabb mér­tékű felelősséget állapíthatott volna meg az alperes terhére a munka­ügyi döntőbizottság által megállapított 50%-nál. A kártérítés mértéké­nek helyes kifejezésre juttatása mind a felek, mind a társadalom érde­kei szempontjából jelentős. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a kerületi bíróságot az anyagi felelősség mértékének szabályszerű megállapítása céljából új el­járásra és új határozat hozatalára utasította. [P. törv. IV. 20 383/1966 sz., BH 1967/1. sz. 5157.] 308. A dolgozóval szemben a kártérítést alacsonyabb összegben ak­kor lehet megállapítani, ha ezt az eset összes körülményei kellően in­dokolják, és az a társadalmi tulajdon megóvására való nevelés érdeké­ben helyesnek látszik (Mt. V. 189. §). Az alperes 1949 óta a felperesi vállalat alkalmazásában áll mint gép­kocsivezető. 1963. március 12-én pótkocsis tehergépkocsival M.-ről Budapest felé közlekedett. 15 óra tájban, amikor az eső esett, a 142. sz. kilométerkő közelében észrevette, hogy előtte motorkerékpár halad. Ügy látta, hogy annak vezetője meg akar állni, ezért hozzákezdett a motorkerékpár előzéséhez. A motorkerékpártól kb. 20 m-re volt, ami­kor észrevette, hogy vele szemben 80—150 méter távolságban személy­gépkocsi közeledik. Tudta azt is, hogy az előzést a szembehaladó jár­mű-forgalom miatt befejezni nem tudja, ezért fékezett, de megállni és jobb oldalra visszatérni már nem tudott. A menetiránya szerint bal oldali úttesten összeütközött a vele szemben haladó személygépkocsival. Az összeütközés következtében a személygépkocsi megrongálódott, és uta­sai 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A közúti szabálysértés miatt az alperes ellen indult eljárást a bíróság a közkegyelmi rendelkezés folytán megszüntette. A felperesi vállalatot a bíróság a balesetből folyóan a személygép­kocsi megrongálódása, utasainak dologi kára és keresetvesztesége, va­lamint a társadalombiztosítási szolgáltatások megtérítése fejében ösz­szesen 319 693 Ft fizetésére kötelezte. A felperes panaszt nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz, mely­ben az alperest e kár fejében egyévi átlagkeresetének megfelelő 21 600 Ft megfizetésére kérte kötelezni, az eljárás során azonban igényét 33 885 Ft-ra felemelte, mert a káresetet megelőzően ennyi volt az alperes egyévi átlagkeresete. A munkaügyi döntőbizottság az alperest 21 600 Ft kár megtérítésére kötelezte, figyelembe vette az alperesnek a vállalatnál eltöltött idő alat­ti jó munkáját, fegyelmezett magatartását és azt, hogy két kiskorú gyermeke eltartásáról gondoskodik. A határozat ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet adott be. A fel­peres a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem részben alapos. A Mt. V. 187. §-ának (4) be­kezdése szerint a dolgozó egyévi átlagkeresete erejéig felel, ha a kárt gondatlan bűncselekménnyel okozta. A közúti szabálysértés miatt az al­peres ellen indult büntető ügyben a bíróság az eljárást közkegyelem 416

Next

/
Oldalképek
Tartalom