Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

peres a hagyatéki eljárás során bejelentette a különvagyoni beruházásból eredő igényét, majd az elsőfokú bíróság előtt előterjesztett keresetében kérte kötelezni az alpereseket, hogy az ingatlan V4 illetőségére adjanak tulajdonjog bejegyzésére alkalmas okiratot, illetőleg tűrjék — az ítélet alapján — az ő tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzését. Másodlagosan a kereseti kérelme arra irányult, hogy a bíróság az alpereseket 25 000 Ft és ennek 1965. szeptember 19. napjától járó 5%-os kamata megfizetésére kötelezze. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az elsőfokú bíróság az elsődleges keresetnek helyt adott, s azt állapította meg, hogy az örökhagyó nevére telekkönyvileg bejegyzett házilletőség V2 része a felperes tulajdona. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, az ingatlanilletőség tulajdonjogának hányada iránt előterjesztett kereseti kérelmet elutasította, s az alpereseket csupán arra kötelezte, hogy fejenként 5940 Ft-ot, s ezután 1966. március 16-tól járó évi 5%-os kamatot fizessenek meg a felperesnek. A másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az életközösség fennállása alatt a házastársak közös tulajdona mindaz, amit akár közösen, akár — a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve — külön szereztek. A házastársak vagyonjogi jogviszonyának szabályozásánál egyik elvi kiindulási alap, hogy a közös vagyon a házastársak együttélés alatt végzett munkájának és takarékosságának a közös eredménye. Az a házastárs azonban, akinek különvagyonát az életközösség fennállása alatt — egészben vagy részben — a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyakkal kapcsolatos beruházás, fenntartás, kezelési és háztartási költekezések körében keletkezett adósság rendezésére használták fel, a házassági vagyonjogi igények rendezése során általában követelheti felhasznált különvagyona értékének a megtérítését. A házassági vagyonjogi igények elbírálásánál általában arra kell törekedni, hogy egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz (5. sz. irányelv 3. és 5. pont). Az irányadónak elfogadott tényállásból megállapítható, hogy az a telek, amelyen az örökhagyó és a felperes az életközösség fennállása alatt házat építettek, eredetileg a felperes különvagyona volt. 1931-ben a felperes a férjének ajándékozta a telek V2 részét, majd hitelszövetkezeti kölcsön igénybevételével és személyi kölcsönök felvétele útján biztosította a felperes és az örökhagyó azt, hogy az ingatlanon közös otthonuk céljára lakóház épüljön. 1942-ben a felperes az édesanyjával és testvéreivel ingatlanokat adott el, amelyeknek vételára — a beszerzett telekkönyvi adatokból kitűnően — összesen 65 370 pengő volt. Miután a felperes anyja nem tartott igényt az ingatlanok vételárából történő részesedésre, a felperes és testvérei fejenként 10 000 pengőt meghaladó összeget kaptak a vételárból. Ebből az összegből fizette ki a felperes az őt és vele együttélő férjét terhelő 7398 pengő hitelszövetkezeti tartozást és a személyi kölcsönként felvett adósságból akkor még fennálló mintegy 3000 pengős összeget. 383