Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

érdemben pedig megalapozatlan. Kifogásolta az egyes vagyontárgyak értékelését. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, azzal az indokolással, hogy a felperes kereseti igénye 1965. május 1* napjával elévült [Ptk. 324. § (1) bek.], mert Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerinti menthető okot nem bizonyított. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. A fellebbezés az alább kifejtettek szerint megalapozott. Nincs még kialakult ítélkezési gyakorlat abban a kérdésben, hogy a Ptk. 324. §-ában szabályozott ötéves elévülésre vonatkozó rendelkezés kiterjed-e a házassági vagyonjogi követelésekre. A kérdésben való állásfoglalás annál is inkább indokolt, mert a Ptk. hatálybalépése óta már több mint öt év telt el. A Ptk. 115. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a tulajdonos birtokából kikerült dolog visszaadása tekintetében kizárja a tulajdonos igényének az elévülését. Ezek alapján a megyei bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a házastársi vagyonközösség megosztása iránti igényre a Ptk. 324. §-ában szabályozott ötéves elévülési idő nem vonatkozik. [Kecskeméti Megyei Bíróság Pf. í. 20 096/1966. sz., BH 1967/3. sz. 5224.] 273. J. A közös vagyont terhelő adósság rendezésére felhasznált különvagyon megtérítése. II. A házastársi vagyonjogi igények elbírálásánál a méltányos rendezésre kell törekedni. III. A házastársi vagyonközösséghez tartozó közös vagyonból természetben kell kiadni a házastársat megillető vagyonilletőséget [Csjt. 31. § (3) bek., 5. sz. irányelv 3. és 5. pont]. A felperes néhai férje 1965. szeptember 19-én meghalt. Az alperesek az örökhagyónak első házasságából származott gyermekei. A házassági életközösség megkezdése után a felperes a perbeli ingatlanok felerészét az 1931. június 3-án kelt közjegyzői okiratba foglalt szerződéssel férjének ajándékozta. Ezt követően az előbbi ingatlanokra az örökhagyó és a felperes családi házat építettek, s az építkezés kb. 14 000 pengős kivitelezési összegét 11 500 pengő hitelszövetkezeti kölcsönből, illetőleg személyi kölcsönök igénybevétele útján fedezték. 1942. augusztus havában a felperes anyja és testvérei a két közös ingatlanukat eladták összesen 65 370 pengő vételárért. A felperes anyja — aki az ingatlanoknak V2 részben tulajdonosa volt — a vételárból részesedést nem igényelt, a vételárat teljes egészében átengedte gyermekei részére, s így a felperes és testvérei külön-külön 12 528 pengőt kaptak. A felperes különvagyoni pénzéből fizették ki ekkor az Országos Lakásépítési Hitelszövetkezet javára fennálló 7398 pengős hátralékos kölcsönösszeget, valamint a személyi kölcsönt folyósító hitelezőknek ekkor fizették ki a mintegy 3000 pengős összegben fennálló követelését. Az örökhagyó halálának időpontjában a megjelölt ingatlan V2 r^sz" ben a felperes, V2 részben pedig az örökhagyó tulajdonaként volt a telekkönyvbe bejegyezve. Az állami közjegyző a hagyatéki eljárás során a fenti ingatlan V2 részét a felperes özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten, végrendeleti öröklés jogcímén az alpereseknek adta át. A fel382