Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

kártételek nagy része pedig megfelelő intézkedésekkel megelőzhető vagy elhárítható. Az alperesnek e jogszabályi rendelkezésből fakadó kötelezettsége volt, hogy a vadgazdálkodást olyan körültekintéssel és gondossággal szervezze meg, amely — többek között — biztosította a felperes termelőszövetkezetek részére a gazdálkodás zavartalanságát és a vadnyulak életmódjával általában együtt járó jelentősebb károk megelőzését. Az állami gazdaság adottságánál fogva rendelkezik azokkal az anyagi erőforrásokkal, amelyek szükségesek a kárelhárítási intézkedések megtételéhez és az ezzel kapcsolatos eljárások megszervezéséhez. Ebben a helyzetben a helyes magatartás az lett volna, ha az alperes a gazdasági év megkezdése előtt tájékozódik, hogy a vadrezervátum területén az egyes földhasználók milyen növényeket kívánnak termelni. Ez azért szükséges, mert köztudomású, hogy a vadnyulak természetüknél fogva — főleg télen — megrágják a rügyeket és a fiatal hajtásokat. A perben vallomást tett vadászati szakemberek egyöntetűen jelentették ki, hogy a nyári szárazság idején a vadnyúl nagyobb nedvességtartalmú takarmányt keres a kevesebb nedvességet tartalmazó növények helyett. Ezek az adottságok szükségessé teszik a nyulak etetésének gondos megszervezését abból a célból, hogy azok egész éven át megtalálják az alperesi gazdaság területén a szükséges élelmet. A felperesi dinnyeföldről a nyulak távoltartását szolgálta volna, ha az alperes a dinnyeföld közelében a saját földjén lédús növényeket (tököt, babot) — akár köztesként is — termel. Ebben az esetben a szomjúság nem ösztönözte volna a nyulakat olyan gyakran és olyan tömegben a dinnye megrágására, mert más•hol is találtak volna nagyobb nedvességtartalmú takarmányt. Ilyen helyzetben a felperesnek az általa a nyulak riasztása céljából megszervezett védekezése is hatásosabb lett volna. Az alperes a vadgazdálkodás folytatásához szükséges tárgyi és személyi feltételekkel rendelkezett. Megvolt tehát a lehetősége annak, hogy a vadállományt ellenőrizze, és figyelje nemcsak a létszám, a növekedés és egyéb gazdasági szempontból, hanem ellenőrizze azok életkörülményeit is. Az ilyen módon megszervezett ellenőrzéskor észlelnie kellett volna, hogy a nyulak a hó leesése után a II. r. felperes szőlőiskolájába húzódtak, és ott az időjárás viszontagságai elől menedéket keresve, állandó jelleggel tartózkodnak. Ebből következően számolnia kellett azzal, hogy a nyulak a szőlő gyenge hajtásait megrágják. Időben gondoskodnia kellett volna e terület védelméről oly módon, hogy a vadőrök riasztólövések leadásával elzavarják a nyulakat az említett területről, vagy ha a riasztásnak ez a módja eredménytelen maradt, az alperes köteles lett volna a nyulakat levadászni, mint ahogy azt a kár bekövetkezése után meg is tette. A kifejtettekből megállapítható, hogy az alperes a vadgazdálkodási tevékenysége során nem tanúsított olyan eljárást, amely elvárható volt tőle, mint kellő szervezettséggel rendelkező állami gazdaságtól. Megalapozott tehát az elsőfokú bíróságnak az alperes kártérítési felelősségét megállapító rendelkezése. Ugyancsak megalapozottan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek is hibásak voltak a kár bekövetkezésében. Tévedett azon224