Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

Az említett kormányrendelet 51. §-ának (5) bekezdése a keresetindításra határidőt nem tartalmaz, így sem perjogi, sem anyagi jogi akadálya nincs annak, hogy az alperes a megelőző eljárásban nem érvényesített és el nem bírált igényét viszontkeresettél érvényesítse. [Legf. Bír. Pf. III/B. 20 395/1966. sz., BH 1966/12. sz. 5109.] 152. Vadrezervátumot fenntartó állami gazdaság felelőssége a vadnyulak által a szomszédos ültetvényekben okozott károkért [1/1962. (II. 9.) Korm. sz. r. 22. §]. A kártérítés jogalapjának megállapítása, valamint a kármegosztás alkalmazása miatt előterjesztett fellebbezések alaptalanok. A kármegosztás arányát megállapító ítéleti rendelkezést támadó perorvoslatok viszont az alábbiak szerint helytállóak. Az alperes tévedett abban, hogy károkozó magatartásának jogellenességét kizárja az a tény, hogy az állami gazdaság vadnyulak tartásával és tenyésztésével jogszabályi rendelkezés, illetőleg a Földművelésügyi Minisztérium utasítása alapján foglalkozik. Ezek a szabályok ugyanis az alperest felruházták vadgazdálkodási tevékenység folytatásának jogával és az ezzel járó kötelezettségekkel, de nem rendelkeznek olyan értelemben, hogy a vadnyulak életmódja folytán másoknak okozott kár esetén a gazdaság károkozó magatartásának jogellenessége kizárt. A kártérítési felelősség alkalmazása szempontjából pedig jogellenesnek kell tekinteni minden olyan pozitív magatartást, amely károkozásra vezet, kivéve ha a jogszabály a károkozó magatartás jogellenességét kizárja. A negatív magatartást akkor kell jogellenesnek tekinteni, ha valakit a jog pozitív magatartásra kötelez, mégis tétlen marad. Az elsőfokú bíróság az alperes terhére megállapított mulasztások alapján helyesen állapította meg magatartásának jogellenességét és azt, hogy ez a jogellenes magatartás a felperesek károsodásához vezetett. Ami az elvárhatóság kérdését illeti, a Legfelsőbb Bíróság osztja azt a megállapítást, hogy az alperes a felelősség alól magát kimenteni nem tudta. Ebben a körben ugyanis azt kell vizsgálni: objektíve elvárható volt-e az, hogy az alperes mint vadgazdálkodási tevékenységet folytató állami gazdaság, elhárítsa azokat a károkat, amelyeket a vadnyulak a kultúrnövények vagy azok termésének megrágásával okoznak. Az alperesi állami gazdaság melléktevékenységként tartott fenn vadrezervátumot. A vadrezervátum nemcsak a gazdaság kezelésében levő földekre, hanem mások, így többek között a felperesi termelőszövetkezetek közös használatában levő földterületekre is kiterjedt. Ebben a helyzetben a vadgazdálkodás természetszerűleg érintette a felperesi termelőszövetkezeteknek a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos érdekeit. A vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1/1962. (II. 9.) Korm. sz. rendelet 22. §-ának (1) bekezdése a vadgazdálkodás alapelveként kimondja, hogy a vadgazdálkodást a mező- és erdőgazdálkodás érdekeinek szem előtt tartásával, lehetőleg azok sérelme nélkül kell folytatni. A vadászterületen — a terület vadeltartó képességének megfelelően — akkora és olyan vadállomány tartható fenn, amely az ott folytatott mező- és erdőgazdálkodásban jelentős kárt nem okoz, a várható kisebb 223