Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)
cd) Egyéb személyhez fűződő jogok 36. Személyhez fűződő jog védelme és annak eszközei személyiségi jognak sajtóközlemény által elkövetett megsértése esetén (Ptk. 85. §). A felperes a Ptk. 85. §-ának (1) bekezdésére alapított keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperes által az egyik hetilapban róla írt cikk egész tartalma valótlan, az abban foglaltakkal őt az alperes alaptalanul rágalmazta és becsületében megsértette. Kérte továbbá az alperest a jogsértő megnyilvánulások megismétlésétől eltiltani és kötelezni arra, hogy a megállapításait visszavonó, és sajnálkozását kifejező nyilatkozatát saját költségén, sajtó útján közzététesse, s a felmerült perköltséget fizesse meg. A tárgyalás során a felperes tíz pontban foglalva külön is felsorolta azokat a cikkbeli tényállításokat, amelyeket különösen sérelmesnek tart. Az elsőfokú bíróság az első ízben hozott ítéletével — miután a tíz pontra tagolt tényállítások egy részének tárgyalását elkülönítette — megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes személyhez fűződő jogait, az alperest keresetét elutasította és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság ítélkezési körébe vonta az elsőfokú bíróság által el nem bírált elkülönített részt is, és erre is figyelemmel azt állapította meg, hogy az alperes megsértette a felperes személyhez fűződő jogait, az alperest a további jogsértéstől eltiltotta és kötelezte őt az ítélethez mellékelt közleménynek 30 napon belül saját költségén leendő közzétételére. Kimondotta, hogy az első- és másodfokú perköltséget mindegyik fél maga viseli. A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész törvényességi óvása folytán hozott határozatával mind az első, mind a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A hatályon kívül helyezésre — a törvényességi határozatban kifejtett álláspont szerint — mindenekelőtt az adott okot, hogy az elsőfokú bíróság által helytelenül elkülönített tényállítások tekintetében a másodfokú bíróság érdemben tárgyalt, jóllehet az elkülönített részekkel kapcsolatban az elsőfokú bíróság nemcsak nem döntött, de tényállást sem állapított meg s így a kereset lényeges részei csak egyfokú elbírálásban részesültek. Emellett megalapozatlannak is mutatkozott az ítélet több vonatkozásban. Az új eljárás lefolytatása után az elsőfokú bíróság újabb, a hatályon kívül helyezett másodfokú ítélettel azonos tartamú ítéletet hozott. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett, még pedig a felperes a reá nézve hátrányos megállapítások mellőzése és ennek megfelelően a közlemény szövegének megváltoztatása, valamint a közlemény több napilapban közzétételének elrendelése, továbbá az alperes perköltségben marasztalása végett, míg az alperes a kereset teljes elutasítása és a felperes perköltségben marasztalása végett. A Legfelsőbb Bíróság elnöke az ügyet másodfokú elintézésre a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta. A Legfelsőbb Bíróság a tényállást az általa beszerzett iratok adatai, valamint a peres feleknek a fellebbezési tárgyaláson tett egyező előadása alapján mindenekelőtt kiegészíti azzal, hogy az e pernek is alapjául szolgáló cikkbeli állítások miatt a felperes sajtó útján elkövetett rágalmazás bűntette címén büntetőfeljelentést is tett az alperes ellen, és ugyancsak még a jelen per meg34