Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

rendeletben megjelölt újítási szerződés jött létre. A felperes kereseti követelését e szerződés megszegésére alapította, az 1960. január 18-án kötött megvalósítási szerződés alapján lépett fel. A 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendelet 34. §-ának (3) bekezdése szerint „az újítási javaslatokkal kapcsolatos minden beadvány és eljárás költség- és illetékmentes. A jelen rendelet alapján újítással, illetőleg találmánnyal kapcsolatban folyamatba tett polgári peres eljárás illetékmentes." Az idézett rendelkezés jogpolitikai indoka a népgazdaság számára jelentős újítói mozgalomnak a támogatásához fűződő érdekben van. Ezt a rendelkezést éppen ezért nem lehet csupán azokra a beadványokra és eljárásokra leszűkítve alkalmazni, amelyeket a rendelet kifejezetten szabályoz. A 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendelet az újítás és találmány megvalósításával és hasznosításával kapcsolatos szerződés körében nem szabályoz minden kérdést, így többek között nem szabályozza a szerződés nemteljesítéséből vagy megszegéséből eredő igényeket. Nem kétséges azonban az, hogy ezek az igények is a találmányból, illetőleg újításból eredő jogok közé tartoznak. A felperes a kereseti igényét az alperessel kötött újítási szerződésre alapította, újítással kapcsolatos olyan jogot érvényesített, amelyre vonatkozik a 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendelet 34. §-ának (3) bekezdésében megállapított illetékmentesség. (P. törv. Eln. Tan. 20 715/1963. sz. BH 1964/3. sz. 3900.) cc) Találmányi jog 33. Eszmei találmányi díj megállapítása találmánynak összegszerüleg meg nem állapítható népgazdasági eredménnyel járó megvalósításáért [29/1959. (V. 10.) Korm. sz. r. 11. és 29. §]. Az elsőfokú bíróság 15 000 Ft eszmei találmányi díj megfizetésére kötelezte az alperest, azon a címen, hogy a felperesek és G. B. találmányát megvalósította. — E határozat ellen beadott fellebbezések az alábbiak szerint nem alaposak. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és az arra alapított döntést is. Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen megállapított azt a tényt, hogy a megvalósítási szerződés alapján, de a 14/1955. (VIII. 20.) PM sz. rendelet alapján is az alperes kötelessége volt a megfelelő nyilvántartások vezetése, amelyek alkalmasak lehettek volna a népgazdasági eredmény számszerű mérésére. A felperesek állították a perben, hogy nyilvántartások voltak, de a pert megelőzően vagy a per során az alperesnek felróható módon elkallódtak. A felpereseknek ezt a tényállítását az iratok bizonyítják. Az a körülmény, hogy az alperes ezeket a nyilvántartásokat a bíróságnak, illetve a szakértőnek a rendelkezésére bocsátani nem tudta, az alperes terhére esik, mert a jogszabály és a szerződés értelmében a népgazdasági eredmény számszerű méréséhez szükséges megfelelő nyilvántartások vezetése az alperes kötelessége volt. A Pp. 164. §-a értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az adott jogviszonyban a bizonyítás terhe az alperesre nehezedik. A talál29