Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

elővásárlás jogát a vagyontárgynak csak a vételárral fedezett részére gyakorolja, míg annak az ajándékozás körébe eső részére nem. Ezúttal azonban ez a megoldás már azért is elesik, mert az ingatlan fele, 175 D-öl nyilvánvalóan nem tűr megosztást. Természetes, hogy ha az ajándékozási elem a túlnyomó és a felek jóhiszeműségéhez nem fér kétség (különösen, ha mindez a szerződésben nyíltan kifejezésre is jut), akkor nem forog fenn a joggal való visszaélés, vagy annak lehetősége és ebben az esetben az elővásárlási jog gyakorlása nem jöhet szóba. Az is megtörténhetik hasonló esetben, hogy az eladót nem vezette ajándékozási szándék, de nem is volt olyan hatások alatt, amelyek a vételár megjelölésénél a valóságos ellenérték megállapításában akadályozták, hanem egyszerűen összejátszott a vevővel és a valóságos vételárat (ellenértéket) elhallgatták, s a vételi ajánlatban (szerződésben) annál kevesebbet tüntettek fel. Ilyen esetben — a tényállás megfelelő felderítése nyomán — az elővásárlásra jogosult nem élvezheti az eladó és a vételi ajánlatot tevő rosszhiszeműségének az eredményét, mert az — eltekintve az államot károsító illetékügyi hatástól is — az ő részéről lenne rosszhiszeműség és az ő számára jelentene jogalap nélküli gazdagodást, annál inkább, mert ha az eladó és a vételi ajánlat tevője közt a vételár egy részének eltitkolásával jönne létre szerződés, az azokat (amint az á XXV. sz. polgári elvi döntésből is kitűnik) a vételár tekintetében is a valóságos szerződéses megállapodás alapján kötné. Ezért ilyen esetben is érvényesülhet ugyan az elővásárlási jog, de csak oly módon, hogy az elővásárlási jogosultságot gyakorló félnek a megállapított valóságos ellenértéket kell fizetnie. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróságnak a hiányos tényállásra alapított döntése törvénysértő. (P. törv. 20.210/1963. sz., B. H. 1963/8. sz. 3650.) 45. A tulajdonostársat megillető élővásárlási jog gyakorlása, ha az eladás idejében a tulajdonostárs tulajdonjoga a telekkönyvbe bejegyezve még nem volt [Ptk. 145. § (2) bek., Tkv. Rts. 51. §]. A felperes a perbeli ingatlannak 1260/8640 részilletőségét tartási szerződéssel megszerezte. Bejegyzés iránti kérelmét 1960. április 2-án nyújtotta be a telekkönyvi hatósághoz, azonban tulajdonjoga csak 1962. március 14-én került bejegyzésre. Az ingatlan társtulajdonosaként szereplő I. r. alperes az 1960/8640 illetőségét az 1961. április 30-án és május 31-én kelt adásvételi szerződéssel eladta a II—V. r. alpereseknek, anélkül hogy a felperest az elővásárlási jog gyakorlására felhívta volna. A II—V. r. alperesek tulajdonjoga 1962. március 15-én került telekkönyvi bejegyzésre. Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította felperesnek az elővásárlási jog megállapítása iránt indított keresetét, azzal az indokkal, hogy amikor az I. r. alperes és alperestársai között létrejött a vételi ügylet, a felperes még nem volt tkvi tulajdonos, s így az I. r. alperes nem volt köteles részére az illetőségét vételre felajánlani. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A fellebbezés alapos. A per adataiból megállapítható, hogy az alperesek rosszhiszeműek voltak a vételnél. Mind az I. r. alperes, mind alperestársai jól tudták, hogy a felperes tartási szerződéssel megszerezte az átruházó közös tulajdoni illetőségét. 56