Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

Nem helytálló az az álláspontja, hogy a mű oltalmi idejének letelte után történt átdolgozás az 1921. évi LIV. tv. (Szjt.) 8. §-a értelmében feltétlenül önálló szerzői jogi oltalomban részesül. Az Szjt. 8. §-a valóban azt a rendelkezést tartalmazza, hogy — többek között — az átdolgozások (arrangement) is — az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül — az eredeti művekkel egyenlő védelemben részesülnek, de az átdolgozásokkal kapcsolatban is utal ez a törvényhely az Szjt. 6. §-ának 10. pontjára. Ebből pedig helyesen az következik, hogy az idézett rendelkezés nem vonatkozik feltétel nélkül minden átdolgozásra, hanem csak arra, amely az Szjt. 6. § 10. pontjában foglaltaknak megfelel. Eszerint pedig nem eredeti alkotás és a szerzői jog bitorlásának tekintendő a szerző beleegyezése nélkül történt olyan átdolgozás, amely nem egyéb, mint a kérdéses mű utánképzése ugyanabban az alakban, vagy más alakban oly változtatásokkal, hozzáadásokkal, vagy rövidítésekkel, amelyek nem lényegesek és nem adják meg az utánképzésnek (átdolgozásnak) új, eredeti mű jellegét. A jogszabály tehát különbséget tesz az átdolgozások között. Van olyan átdolgozás, amely ha a szerző beleegyezése nélkül történt, a szerzői jog bitorlásának tekintendő és szerzői jogi védelemben nem részesül és olyan átdolgozás is van, amely az előbbi alkotástól tartalomban és a megjelenítés módjában alapvetően eltér, az alapul fekvő műtől független eredeti alkotásnak minősül, annak ellenére, hogy az ihletet az átdolgozás szerzője az előbbi műből merítette. Zenemű tekintetében az átdolgozást jogosnak csak akkor lehet minősíteni, ha az átdolgozással alkotott új zenemű az előbbihez képest, tartalomban és formában merőben eltér és az átvett dallamnak az átdolgozás jelentőségéhez képest alárendelt a jelentősége. Az Szjt. 8. §-a csak az utóbbi átdolgozások részére biztosít az eredeti művekkel egyenlő szerzői jogi védelmet. Az átdolgozások közötti ez a különbségtétel akkor is kell, hogy érvényesüljön, ha az előző alkotás védelmi időtartama már letelt, mert a szerző személyiségi jogai a védelmi idő letelte után sem szűnnek meg, márpedig a személyiségi jogok körébe tartozik a mű sérthetetlenségéhez való jog is, amely a sérelmes átdolgozás elleni védelmet is felöleli. Tévedett az elsőfokú bíróság abban is, hogy a felperes átdolgozásának van annyi sajátossága, amennyi elegendő ahhoz, hogy szerzői jogi védelemben részesüljön. Az alperes által perenkívül összehívott szakértői bizottság úgy nyilatkozott, hogy a felperes táncdal átdolgozásában Chopin művét meghaladóan nem alkotott semmi olyan újat, amely zenei szempontból egyéni és önálló lenne. A perben meghallgatott szakértő véleményéből sem lehet egyértelműen azt következtetni — amint ezt az elsőfokú bíróság tette —, hogy a felperes műve sajátosságainál fogva olyan átdolgozás, amely szerzői jogi védelemre igényt tarthat. A szakértő véleményének egészéből kitűnően csupán zenei szempontból nevezi a felperes művét „arranzsálásnak", annak a hozzátételével, hogy az ügy szerzői jogi vonatkozásával nincs tisztában. Ugyanakkor pedig azt is megállapítja, hogy a felperes műve a zenedarab bevezető részétől eltekintve nem új kompozíció, valóban a Chopin zenedarab dallamrészének szó szerinti átvétele. A Művelődésügyi Minisztérium a fellebbezési eljárás során azt a szakértői véleményt adta, hogy a felperes táncdala mint átdolgozás Chopin etűdjéből, 14