Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

A 175.940/1948. FM sz. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a községek és városok külső határában póráz, illetőleg kolonc nélkül ebek semmiféle indokolással nem vihetők, illetőleg engedhetők ki. Az idézett rendelet hatályát az 1957. évi 43. sz. tvr. fenntartotta. A tényállás szerint az alperes a kutyáját szabadon engedte ki a határba, s ezért vétkesnek tekintendő. A járásbíróság által megállapított tényállás hiányos, amennyiben a káreset helyszíni adatai, a felperesnek a lovakkal kapcsolatos eljárása, azok megkötésének helye, illetőleg módja stb. nincs kellő részletességgel felderítve. A hiányolt körülmények vizsgálata ugyanis esetleg olyan tényállás megállapítását eredményezheti, amely valaminő kármegosztás alkalmazását fogja indokolttá, jogszerűvé tenni. (P. törv. 21.756/1960. sz., B. H. 1961/2. sz. 2836.) 159. Felelősség elkóborolt és elvadult háziállat által okozott kárért (Ptk. 353., 339., 340. §). Az állatforgalmi átvevőhelyen az alperes tulajdonát képező kb. 2 éves üsző elszabadult. Négy hónapon át a környéken kóborolt, végül a teljesen elvadult állatot a határőrség lelőtte. A felperesnek kukorica és cukorrépavetése volt. Észlelték, hogy idegen állat kárt tesz a vetésben, de hiába kutattak az állat után, azt nem tudták felfedezni; 2400 D-öl területen a kukorica ültetvényt teljesen tönkre tette. Kezdetben tövig lelegelte a kukorica szárát, később csak a kifejlődött csöveket ette meg. Hasonlóképpen teljesen tönkre tette a cukorrépatermést 300 •-öl területen. A felperes keresetében az elszabadult állat által okozott kár megtérítésére kérte az alperest kötelezni. A járásbíróság az alperest teljes kártérítés fizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság kármegosztást alkalmazott, mert álláspontja szerint a felperes nem tett eleget kárelhárítási kötelezettségének. A legfőbb ügyész a másodfokú bíróság ítélete ellen törvényességi óvást emelt. Az óvás alapos. A termelőszövetkezet agronómusa június 10-én már észlelte, hogy az állat kárt okozott, de ebben az időben még nem tudták, hogy kinek a jószága okozta a kárt. Ezt követően a brigádvezetők több alkalommal kutatták a kártokozó állatot, azonban a nappali órákban az nem volt található, mert a nádasban bújt meg. A felperes bejelentette a tanácsnál, hogy az állat a vetésben kárt okoz. Az állat kézrekerítésében a felperes is részt vett, mert a termelőszövetkezeti tagokból és határőrségből alakult 7 tagú brigád lőtte le az állatot. Ilyen peradatok mellett megalapozatlan a másodfokú ítélet a tekintetben, hogy felperes az állat ártalmatlanná tétele iránt nem intézkedett, tűrte annak kártételét. A felperes azzal, hogy a tanácshoz bejelentést tett, brigádvezetői több alkalommal kutatták az állat tartózkodási helyét, közreműködtek az állat befogásában, illetőleg lelövésében, a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. A felperes mást alig tehetett és így vele szemben a Ptk. 340. § (1) bekezdése alkalmazásának nincs helye. Mivel pedig a Ptk. 353. §-a értelmében az állattartó alperes az általános szabályok szerint felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okozott, s a Ptk. 339. §-ához képest nem bizonyította, hogy úgy járt el, ahogy az adott 160