Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

A Ptk 353. § (1) bekezdése értelmében az állattartó az általános szabályok szerint felel azért a kárért, amelyet állata másnak okozott. Az adott esetben tehát a Ptk. 339. § (1) bekezdésének helyes alkalmazásával az alperes felelősségét meg kell állapítani. A megyei bíróság a jogellenesség fogalmát helytelenül magyarázta. Amint az idézett törvényhelyhez fűzött indokolás is kifejti, a felelősség szempontjából jogellenes a negatív magatartás is, ha valakit a jog pozitív magatartásra kötelez, s mégis tétlen marad. A 16.059/1950. FM sz. rendelettel módosított 285.000/1944. FM sz. rendelet 19. §-a nem rendeli a kutyák megkötve tartását, viszont nem engedi meg azt, hogy a kutyák a zárt lakó- vagy gazdasági területen kívül szabadon kóboroljanak. Egyébként fennáll az alpereshez hasonló állattartó felelőssége azért is, mert a jog, s a társadalmi együttélés szabályai kötelezővé teszik, hogy más testi és vagyoni épségének megsértésétől és veszélyeztetésétől mindenki tartózkodjék. Az állattartó a felelősség alól a Ptk. 339. § (1) bekezdés második mondata szerint csak akkor mentesül, ha az adott helyzetben tőle általában elvárható magatartást tanúsít. Ez pedig az adott esetben annak a megakadályozása lett volna, hogy az alperes kutyája az utcán szabadon az úttestre mehessen. A közúti járműforgalom erősen növekszik, s a közúti közlekedés biztonságának előmozdítása több irányban is erőfeszítéseket igényel. A megyei bíróság állásfoglalása figyelmen kívül hagyja a közlekedés biztonságához, s az élet és testi épség védelméhez fűződő fontos társadalmi érdekeket, követelményeket. A Legfelsőbb Bíróság a sérelmes ítélet hatályon kívül helyezése mellett a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott. (P. törv. 20.889/1961. sz., B. H. 1962/1. sz. 3060.) 158. Felelősség a falu határában nyargalászó kutya által megijesztett lóban keletkezett kárért (Ptk. 353., 339. §). A felperes a káreset napján a község határában dolgozott, s a kocsisaroglyához kötve ott volt a két lova is. Az alperes kutyája nyúlkergetés közben megijesztette a lovakat, aminek következtében az egyik ló megugrott, ráesett az ekére és sérülése következtében elpusztult. A felperes az ezzel kapcsolatos kárának a megtérítését követelte az alperestől. A járásbíróság az alperest a kereseti kérelem szerint marasztalta. A megyei bíróság a keresetet elutasította. A legfőbb ügyésznek a másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvása alapos. A Ptk. 353. § (1) bekezdése szerint az, aki állatot tart, az általános szabályok szerint felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okoz. Ennélfogva az alperes kártérítési kötelezettségének megállapítása csak a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján foghat helyet. A megyei bíróságnak az álláspontja nemcsak a Ptk. említett rendelkezéseire figyelemmel, hanem a megelőző bírói gyakorlat alapján sem tekinthető jogszerűnek. Megállapítható ugyanis, hogy az alperes a károkozásban vétkes és nem mentesíthető a felelősség alól azon az alapon, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt. 159