Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

róhatóan megszegték és az esetben, ha ez bebizonyosodik, az alperesek a kiskorúval egyetemlegesen felelnek a felperest ért kárért. (Pestmegyei Bír. Pf. IV. 21.262/1960. sz., B. H. 1961/1. sz. 2805.) 156. Felelősség lófogatú járműnek kiskorú gyermek által történt szabálytalan hajtása miatt keletkezett kárért (Ptk. 350., 352. §). Id. P. L. és fia, ifj. P. L. alperesek mások társaságában H-ról K. felé haladtak id. P. L. lovaskocsiján. A lovakat ifj. P. L. hajtotta, aki ekkor még csak 16 éves volt. Elöl mellette ült még az anyja. Az útelágazásnál ifj. P. L. nem győződött meg a befordulás akadálytalanságáról. A kellő figyelem elmulasztásával, illetőleg szabályszerűnek nem tekinthető irány jelzéssel balra irányította a lovakat. Ez időben érte utol a kocsit a felperes által vezetett személygépkocsi. A felperes észlelvén a veszélyeztetett helyzetet, a személygépkocsival letért az útpadkára. A hátul, a kocsi egyik oldalán ülő id. P. L. közbelépésére ifj. P. L. megfelelő irányba terelte a kocsit és így sikerült az összeütközést kikerülni. Az útpadka az előző esőzések következtében felázott. A mintegy 40—45 km-es sebességgel haladó személygépkocsi kormányzása bizonytalanná vált. A személygépkocsi végül is egy eperfának futott. A bennülök megsebesültek. A lovak megriadva vágtatni kezdtek, mire id. P. L. átvette a gyeplőt és megfékezte a lovakat. Ifj. P. L-t fenti cselekménye miatt a fiatalkorúak bírósága bűnösnek mondotta ki élet- és testi épség veszélyeztetésének és társadalmi tulajdon gondatlan megrongálásának bűntettében. A bíróság az alpereseket a balesetből származó kár megfizetésére egyetemlegesen kötelezte. E határozat ellen emelt törvényességi óvás nem alapos. Az adott esetben a tényálláshoz képest az apa és a fia kártérítési felelősségére elsősorban a Ptk. 352. § (4) bekezdésében foglaltak jöhetnek szóba, amelyek szerint, ha a kárt belátási képességgel rendelkező olyan kiskorú okozta, akinek felügyeletre köteles gondozója is van és bizonyítják, hogy az kötelességeit felróhatóan megszegte, a gondozó a károkozóval egyetemlegesen felelős. Másodsorban szóba jöhet a Ptk. 350. § (1) bekezdésében foglalt az a rendelkezés is, hogy a megbízott által ilyen minőségben okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a megbízó a megbízottal felel, de mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy őt a megbízott megválasztásában, utasításokkal ellátásában és felügyeletében mulasztás nem terheli. A szóba jöhető két változat bármelyikének elfogadása esetén a két alperes egyetemlegesen felelős a felperesnek okozott kár megtérítéséért. Nem helytálló tehát az óvásnak az a része, amelyben az alperesek egyetemleges marasztalását sérelmezi. Egyetemleges marasztalásra akkor nem kerülhetne sor, ha a II. r. alperes bizonyítani tudta volna, hogy a kötelességét nem szegte meg felróhatóan [Ptk. 352. § (4) bekezdés], illetőleg, hogy őt az utasítások megadásában, a megbízott felügyeletében, megválasztásában mulasztás nem terhelte [350. § (1) bekezdés]. Ennek bizonyítása azonban a II. r. alperesnek nem sikerült. A tényállásból arra vonható okszerű következtetés, hogy fia a lovaknak a forgalmas műúton való hajtásához, irányításához szükséges erővel és gyakorlattal még nem rendelkezett, mert csak a II. r. alperes gyors közbeavatkozása, 157