Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

Az adott esetben azonban nem vitás, hogy a szövegíró és a zeneszerző között a két táncdal tekintetében a rendelkezési jogra vonatkozóan a jogszabálytól eltérő megállapodás nincs, ezért jogszerű volt az alperesnek az eljárása, midőn kizárólag csak a zene felhasználásához egyedül H. J. zeneszerző beleegyezését kérte ki és csak vele kötött megállapodást. Helytálló az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy népszerű könnyűzenei daloknál — amilyen a kérdéses két táncdal is — a zene (dallam) és a szöveg a hallgatók előtt annyira összeforrottan jelentkezik, hogy rendszerint nem lehet elhatárolni, hogy az egész mű népszerűségében, illetőleg az elért gazdasági eredményben milyen hatása van a dallamnak, illetőleg a szövegnek. Nem helytálló azonban az elsőfokú bíróságnak ebből vont az a következtetése, hogy alaptalanul gazdagodik a szövegíró terhére az, aki ilyen közismert szöveggel együtt népszerűvé vált zene felhasználásáért díjat csak a zeneszerzőnek fizet. A jogszabály rendelkezéséből kitűnően, de az elsőfokú bíróság megállapítása szerint is, az alperesnek, amikor a két táncdalnak csak a zenéjét használta fel a filmhez, elegendő volt a zenei alkotással rendelkező, egyedül jogosult zeneszerző engedélyét kikérni. A zene szerzőjének ez a kizárólagos rendelkezési joga viszont azt is magában foglalja, hogy a fizetendő szerzői jogdíj összegére is jogérvényesen megállapodjék. Ez a megállapodás H. J. zeneszerző és az alperes között létre is jött és az alperes a megállapodás szerinti összeget H. J.-nek kifizette. Az ekként megállapított, csak a zenének a filmben való felhasználásáért fizetett jogdíjban a rendelkezésre jogosult zeneszerző részéről értékelést kellett hogy nyerjen az a tényező is, amelyet a két táncdal népszerűségében és az egész művel elért gazdasági eredményben a szöveg jelentett. Nem lehet tehát alappal azt állítani, hogy az alperes, amikor a kölcsönösen megállapított jogdíjat térítette, a szövegíró terhére alaptalanul gazdagodott azzal az összeggel, amelyet akkor fizetett volna, ha a filmben a zenével együtt a szöveget is felhasználja. Hogy a zeneszerző és az alperes által megállapított díjból a szövegírót megilleti-e és milyen összeg, ezt a zeneszerző és a szövegíró egymás közötti megállapodása határozza meg. Erre mutat H. J. vallomásának az a része, hogy ha az alperessel kötött megállapodása azt jelenti, hogy az alperes által fizetett összegben a kettőjüket illető díjazás benne van, úgy a kapott összeget a szövegíróval megosztja. A két táncdal zenei részével rendelkezni jogosult H. J. zeneszerző volt köteles megvédeni és érvényesíteni azokat a szövegíró oldalán jelentkező vagyoni érdekben megnyilvánuló tényezőket, amelyeknek szerepük van abban, hogy a zeneszerző és a szövegíró által alkotott két táncdal népszerűvé vált és közrehatott abban, hogy az alperes az általa készített filmben a két táncdalnak csak a zenéjét felhasználta. Az előadottak szerint a felperes keresete nem alapos. (Legf. Bír. Pf. IV. 20.948/1961. sz., B. H. 1962/4. sz. 3174.) 12. Zenemű átdolgozásának szerzői jogi védelme (Ptk. 84. §; Szjt. 8. §). Az elsőfokú bíróság téves következtetéssel állapította meg, hogy Chopin E-dúr 3. számú etűdjének a felperes által táncdallá ^való átdolgozása olyan mű, amelynek nyilvános előadása után a felperest szerzői jogdíj megilleti. 13