Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

nem kérték ki, a terület 100 négyszögölnél kisebb, a járdaszélesség nincs biztosítva, s ezeken felül a falu nyaralóhely jellegére tekintettel előkertes beépítés kívánatos. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium e körülményeket észrevételezte. A megyei tanács vb., a minisztérium észrevételeit közölte a járási tanács vb-vel és utasította az építési engedély visszavonására. A járási tanács vb. az építési engedélyt visszavonta. Ezt a határozatot a felperes fellebbezéssel támadta meg. A megyei tanács vb. építési és közlekedési osztálya a járási tanács vb. határozatát helybenhagyta. A felperes álláspontja szerint, miután az építési engedély visszavonása olyan indokok alapján történt, amelyekre figyelemmel már eredetileg sem lehetett volna alperesnek az építési engedélyt kiadni, az engedély visszavonásával — mert az építkezési engedély alapján az építkezést megkezdte — neki kára keletkezett. Keresete ennek megfizetésére irányult. Felperesnek az elutasító ítélet ellen beadott fellebbezése nem alapos. A keresettel érvényesített követelés a járási tanács vb. — tehát államigazgatási hatóság — által kiadott építési engedély visszavonása folytán, vagyis államigazgatási jogkörben történt károkozásból származik. A Ptk. 349. § (1) bekezdése szerint az államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha — többek között — az eljáró alkalmazott bűnösségét, illetőleg vétkességét büntető, vagy fegyelmi eljárás során megállapították. A felelősség feltételének fennállását e szakasz (2) bekezdése értelmében elévülés esetén a bíróság csak akkor állapíthatja meg, ha a károsult az eljárás megindítását a károsodás bekövetkeztétől számított egy éven belül kezdeményezte. Nem helytálló a felperesnek az az álláspontja, hogy miután lényegében társadalmi tulajdonban okozott kárról van szó, a Ptk. 349. §-a nem nyerhet alkalmazást. A Ptk. 349. §-a minden megkülönböztetés, vagy megszorítás nélkül a károsulttal szemben támasztja azt a követelményt, hogy a kár elhárítására a rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vegye. A törvény szerinti károsult fogalma alá, illetőleg károsult körébe az állami intézmények, vállalatok is beletartoznak. Az állami vállalatok, intézmények költségvetésileg különálló szervek és az egyik által a másiknak államigazgatási jogkörben okozott kárát el kell számolni. A kárért való felelősség megállapítása azonban per esetén csak a Ptk. 349. §-ában előírt feltételek mellett lehetséges. Egyébként is a felperes által felvetett ez a kérdés nem helyénvaló, mert a felperes nem állami intézmény, hanem ennek körén kívül eső építőipari vállalat. Tény, hogy az alperes alkalmazottainak kötelességszegését sem büntető, sem fegyelmi határozat nem állapította meg. A cselekmény — az engedély visszavonása — nem képez bűncselekményt, tehát csak a fegyelmi vétség jöhetne figyelembe. A felperes azonban a fegyelmi eljárás megindítását nem kezdeményezte. Téves a felperesnek az az álláspontja, hogy a kezdeményezés szüksége nem forog fenn, mert az alperesnek hivatalból kell a fegyelmi eljárás megindítása iránt intézkednie. A Ptk. 349. § ugyanis éppen arra az esetre írja elő a károsult kezdeményezését, ha a hatóság az eljárás folyamatbatételét valamilyen oknál fogva elmulasztja. Az alperes kártérítési felelősségének a törvényben írt szigorú előfeltételei hiányoznak. (Legf. Bír. Pf. II. 20.674/1961. sz., B. H. 1962/2. sz. 3095.) 154