Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

136. Felelősség motorkerékpárnak szekérrel történő összeütközéséből keletkező kárért (Ptk. 345., 339., 340. §). Sz. A. SZTK biztosított tag motorkerékpárján összeütközött az alperesnek vele egyirányban haladó tehenes szekerével, ennek következtében jobb lábszártörést szenvedett, hosszabb ideig munkaképtelen volt. A felperes SZTK a balesetből kifolyólag a károsultnak nyújtott társadalombiztosítási szolgáltatások és baleseti járadék fejében mint törvényi engedményes a 71/1955. (XII. 31.) MT sz. rendelet 74. §-ára, illetőleg a 67/1958. (XII. 24.) Korm. sz. rendelet 95. §-ára hivatkozással 34 590 Ft megtérítésére kérte kötelezni az alperest. Az elsőfokú bíróság az alperes felelősségét a kár 60%-a erejéig állapította meg. Az alperes fellebbezése csak részben alapos. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a balesetért az alperes is felelős, mert a reggeli szürkületben a szekere nem volt kivilágítva, márpedig a Kresz. 50. § (1) bekezdése értelmében a közúti forgalomban közlekedő minden járművet szürkülettől napkeltéig megfelelően ki kell világítani. Helytálló az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a baleset idején hajnali szürkület volt, ez azonban a látási viszonyokat nem határozza meg eléggé pontosan. A tanúk szerint 100 méterről lehetett látni az alperes kivilágítatlan szekerét, sőt R. Gy. ezt a távolságot 200 méterre tette, H. I. vallomása szerint a baleset pillanatában még égtek a házakban a lámpák, de már annyira világos volt, hogy a baleset után 10 perccel abban a házban, ahová a károsultat bevitték, a lámpa már nem égett. Ilyen látási viszonyok csökkentik annak a jelentőségét, hogy az alperes szekere nem volt kivilágítva, viszont növelik a károsult baleset bekövetkeztére közreható gondatlan magatartásának a súlyát, mert kellő gondosság kifejtése mellett a kivilágítatlan alperesi szekeret észre kellett volna vennie. A szekérnek mint forgalmi akadálynak a felismerését a károsult számára megkönnyítette az is, hogy a szekérrel és a motorkerékpárral szembe haladó autóbusz fényszórója a szekeret a motorkerékpár vezetője számára is megvilágította. Ebből következik, hogy a balesetért túlnyomórészben maga a károsult felelős. Kizárólag még sem lehet az ő terhére róni a balesetet, mert annak bekövetkeztében nyilván közrehatott, hogy az alperes szekere nem volt kivilágítva. A kellő fényerővel rendelkező, jól elhelyezett lámpa alkalmas a többi jármű vezetője figyelmének a felkeltésére, s ez lényegesen csökkenti a balesetveszélyt. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által alkalmazott kármegosztást helyesnek találta, csupán annak arányát változtatta meg a felperes terhére, amikor az alperes kártérítési felelősségét a kár y^-e erejéig közbenső ítélettel megállapította. (Legf. Bír. Pf. II. 21.292/1962. sz., B. H. 1963/4. sz. 3534.) 137. Vasút kártérítési felelőssége és kármegosztás (Ptk. 345. §). A kiskorú felperes K. vasútállomáson balesetet szenvedett, a személyvonat mozdonya a vasútállomásra történt „bejárása" közben őt elütötte. Keresetében ebből származott kárának megtérítésére kérte kötelezni a MÁV alperest. 136