Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

A jelen esetben a fokozott veszély a vegyszeres gyomirtásnak nem a repülőgéppel történő alkalmazásában, hanem az egyes növényfajtákra, így a napraforgóra pusztító hatású vegyszernek — a dikonirtnak — a használatában jelentkezik. A repülőgép, illetve annak használata önmagában véve is fokozott veszéllyel járó tevékenység ugyan, az alperes kártérítési felelősségét azonban ezúttal nem a repülés, hanem a gyomirtó vegyszer permetezése alapítja meg, mert ezt a fokozott veszéllyel járó tevékenységet is az alperes végezte és a felperes kárának bekövetkeztével nem a repülés, hanem a gyomirtó vegyszer permetezése áll okozati összefüggésben. Miután pedig az elfogadott tényállás szerint a repülőgépről való vegyszeres gyomirtás elvállalásával az alperes nemcsak a repülőgépeket és az azokat vezető pilótákat szolgáltatta a vegyszeres gyomirtást végeztető és annak munkáját irányító állami gazdaság részére, hanem magának a vegyszernek a repülés közben való permetezését is a repülőgépet vezető pilóta végezte, és mert az alperes a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése értelmében nem bizonyította, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik, a károsult felperes felróható magatartása, mint a Ptk 345. §-ának (3) bekezdésében meghatározott kárfelelősséget ugyancsak kizáró ok fennforgása viszont szóba sem jöhet: kétségtelen, hogy a felperes káráért a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése értelmében az alperes felelős. (Győri Megyei Bír. Pl 20.209/1962. sz., B. H. 1963/1. sz. 3115.) 135. Autóbusz és lovaskocsi összeütközéséből keletkezett kár megoszlása (Ptk. 345., 339., 340. §). A felperes egyik autóbusza összeütközött az alperes lovaskocsijával. Az összeütközés következtében az autóbuszt kiselejtezték. A felperes leszállított keresetében csupán a kár 75%-ának megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mert elismerte, hogy a baleset bekövetkeztében kisebb részben a saját gépkocsivezetője is hibás, túlnyomórészben azonban — szerinte — az alperes kocsisának vétkes magatartása idézte elő a balesetet. Az elsőfokú bíróság az alperest részben kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen fellebbező alperes egyebek közt a kármegosztás arányát sérelmezte. — A fellebbezés nem alapos. Az kétségtelen, hogy a felperesi gépkocsivezető maga is meg nem engedett sebességgel és a kellő óvatosságot elmulasztva vezette járművét. A gépkocsivezetőnek ez a vétkes magatartása a baleset bekövetkeztére feltétlenül közrehatott. A baleset előidézésében azonban sokkal súlyosabban hatott közre az alperes kocsisának az az ugyancsak vétkes magatartása, hogy ittasságában a magasabbrendű útvonalra ügetésben hajtott ki akkor, mikor az autóbusz közeledését már 80 méterről látta, s az utcatorkolatban a megállást jelző táblánál akkor sem állott meg, amikor az autóbusz már csak 30—40 méterre volt, sőt megállás helyett a lovát ostorral ügetésre nógatva kihajtott az útra. A Ptk. 340. § (2) bekezdéséből, illetőleg a 348. § (1) bekezdésében foglaltakból következik, hogy mindegyik fél felelős az alkalmazottjának a balesetet előidéző magatartásáért, a kármegosztás aránya viszont az előbb kiemelt vétkességi körülményekre figyelemmel úgy helyes, ahogyan azt az elsőfokú bíróság megállapította. (Legf. Bír. Pf. II. 20.871/1960. sz., B. H. 1960/12. sz. 2784.) 135