Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

res teljes kárát és viselnie kell a saját kárát. A bálesetből keletkezett 15 000 Ft kár tehát egészben az alperes terhén marad. Ha a per anyagából az derül ki, hogy a felperes a közlekedési szabályok megsértésével olyan időben hajtott be az útkereszteződésbe, hogy a szabályosan vezetett gépkocsit sem megállítani, sem haladási irányából megfelelően eltéríteni már nem lehetett, ebben az esetben az alperes az elháríthatatlan külső ok miatt a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése alapján mentesül a felperes kárának viselése alól, sőt a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján — esetleg a 339. § (2) bekezdése szerint mérsékelt összegben — kártérítést is kap a felperestől. Ebben az esetben a 15 000 Ft kárt elvileg egészben a felperes viseli. Ha a baleset az alperes szempontjából elháríthatatlan volt ugyan, de a felperes szabálytalan behajtása fel nem róható, mert pl. a felperes belátási képessége hiányzik, vagy fogyatékos [Ptk. 352. § (1) bekezdés], akkor az alperes mentesül ugyan a felperes kárának megtérítése alól, de a saját kárát a Ptk. 339. § (1) bekezdésében előírt követelmények hiányában maga viseli. Ebben az esetben a 15 000 Ft baleseti kárból mindkét fél a saját kárát viseli. Ha a felperes szabálytalan behajtása nem minősül elháríthatatlan külső oknak s egyben belátási képessége is hiányzik, vagy fogyatékos, akkor az alperesnek a Ptk. 345. § (1) bekezdése alapján — a (2) bekezdésre figyelemmel — meg kell térítenie a felperes teljes kárát, és a 339. § (1) bekezdés alkalmazhatósága hiányában viselnie kell a saját kárát is. A 15 000 Ft kár tehát ebben az esetben is az alperes terhén marad. Lehetséges azonban az is, hogy felperesnek az útkeresztezésbe történt behajtása a, szabályosan hajtó alperessel szemben nem éri el a külső elháríthatatlanság határát, de megvalósítja a felróható közrehatást. Ebben az esetben az alperes a Ptk. 345. § (2) bekezdése értelmében nem mentesül ugyan teljesen a kártérítési felelősség alól, de a (3) bekezdés alapján kármegosztásnak lesz helye. Ha a bíróság a felperes felróható közrehatásának arányát 40%-ban állapítja meg, ebből elvileg az következik, hogy a felperes a kár 40%-át maga viseli, 60%-ának megtérítését pedig a Ptk. 345. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján az alperestől követelheti. Kézenfekvő volna a megoldás akkor, ha a baleset alkalmával csak a felperes, vagy csak az alperes károsodott volna. Ha ugyanis csak a felperesnek van kára, azt az alperes csak 60%-ban köteles megtéríteni, 40%-át a felperes viseli. Ha pedig csak az alperes károsodott volna, akkor a Ptk. 345. §-ának alkalmazására sor sem kerülhet és az alperes a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján elvileg követelhetné, hogy a felperes a 10 000 Ft kárának 40%-át térítse meg részére. Kérdés, módosulnak-e a felelősségnek most ismertetett szabályai annak következtében, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett balesetnél mind a két fél károsodott. Kétségtelen, hogy a Ptk. ebben a kérdésben kifejezetten nem rendelkezik, mert a 345. §-a csak a kívülálló fél kárának megtérítését szabályozza, az együttes károkozásnak erre az esetére azonban nem tér ki. Már pedig a felperesnek 40%-ra tett felróható közrehatása alapján a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett kárnál is együttes károkozásról kell beszélnünk. 122