Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

A köz érdeke egyrészt tehát a károkozó magatartás elkerülését kívánja a károkozótól, másrészt a károsult kárelhárítási kötelezettségét is igényli. Ha e kötelezettségét a károsult elmulasztja, vagy éppen maga is a károkozás irányában ható magatartást tanúsít (pl. a károkozó ingerlésével), illetőleg a kár bekövetkezte után annak súlyosbodása ellen nem tesz meg minden elvárhatót, mulasztása a kártérítés mértékét befolyásolja, kármegosztásra vezet, mert a károsult lényegében maga is károkozóként jelentkezik a keletkezett kár vonatkozásában. Kártérítési felelőssége károsulti mivoltából következően azonban nem kártérítésre, hanem kárviselésre irányul. Nem jár számára kártérítés azért a kárért, ami abból származott, hogy mint károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható volt. A károsulttól elvárható magatartás elmulasztása kifejeződhet a kármegelőzés elhanyagolásában, a károsodás során tanúsított jogellenes viselkedésben, a kárenyhítési kötelezettség elmulasztásában. Az elvárhatóság megítélésénél figyelembe veendő, hogy a károkozótól nagyobb mértékben lehet elvárni, hogy felismerje a kár bekövetkeztének lehetőségét, mint a károsulttól a károsodás veszélyének a felismerését. A károsult számolhat azzal a szabállyal, hogy a károkozástól mindenkinek tartózkodnia kell és kivételes esetektől eltekintve nem várható tőle a szokásos gondosságot meghaladó elhárítási készenlét. Ellenkező felfogás a károkozás kötelező megelőzésének elvét sértené, a károkozókat nem nevelné a károsítás elkerülésére. Másrészről viszont a károkozó sem tekinthető jogrenden kívülállónak és a már bekövetkezett kárból nem köteles nagyobb részt viselni, mint ami terhére felróható. Súlyosabb kártérítési felelősség megállapítása, mint ami károkozó magatartásából következik, alaptalan gazdagodást eredményez a károsult oldalán, ez pedig sérti a károkozó jogvédte érdekeit. Mindebből következik, hogy a károsult a kárnak azt a részét, ami abból származott, hogy az általában elvárható magatartást elmulasztotta, maga viseli, a jogellenes károkozótól csak kárának ezt meghaladó részét követelheti, közöttük kármegosztásnak van helye. A kialakuló bírói gyakorlatban vitás volt, hogy a kármegosztás a Ptk. mely szakaszának alkalmazásával történjék. Az egyik felfogás szerint a Ptk. 339. § (1) bekezdésének második mondata szolgálhat alapul a kármegosztáshoz. Ez az álláspont azonban nem helytálló, mert a Ptk. 339. § (1) bekezdésének második mondata a károkozó kártérítési felelőssége alóli mentesítését van hivatva szolgálni. Másik felfogás szerint a Ptk. 344. § (1) bekezdése szerint kell a felróhatóság arányát figyelembe venni a kármegosztás mértékének megállapításánál. Ez az álláspont azért téves, mert a Ptk. 344. § (1) bekezdése a károkozók egymás közötti felelősségét szabályozza, de az egyetemlegességen felül nem érinti a károsult és a károkozó viszonyát. A kármegosztásra a Ptk. 340. § (1) bekezdése ad lehetőséget. Hogy a károsultnak a károkozásban való közrehatása milyen mérvű, azt a bíróság mindig az adott tényállás mellett, az eset minden körülményére figyelemmel, a károsult részéről elvárható magatartás figyelembevételével állapíthatja meg. Felmerült a bírói gyakorlatban olyan megoldás is, amely szerint a Ptk. 339. § (2) bekezdése alapján lehet a kárt megosztani, a károsultnak a jogellenes, kárra vezető magatartását a károkozóra nézve rendkívüli méltányló