Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

A másodfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. — A Legfelsőbb Bíróság elnöke által e döntés ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az eddigi tényállás alapján az alperes felelősségét nem lehet kizárni azon a címen, hogy a felnyitott akna környékének biztosítása nem az ő feladata volt. Kétségtelen, hogy az elhelyezése folytán balesetveszélyt jelentő, felnyitott akna kellő biztosításáról nem gondoskodtak, különben a baleset be sem következhetett volna. Hogy ez a biztosítás nem történt meg, azt az alperes megbízottai, L. A. és felesége láthatták, sőt a perbeli vallomásuk arra enged következtetni, hogy a saját kötelességüknek tekintették az akna biztosítását. Az vallották ugyanis, hogy az akna nyílása mellett elhelyezett kosárral és kabáttal kívánták azt biztosítani. Viszont a teljesen érdektelen tanúk vallomása szerint az aknanyílás semmivel sem volt biztosítva. L. A. és felesége vallomásukkal csak a saját mulasztásukat kívánták menteni. Ha az akna biztosításának elmulasztása miatt esetleg a házfelügyelőt, illetőleg munkáltatóját, a házkezelőt is felelőssé lehet tenni, az alperes ezzel még nem feltétlenül mentesülne a felelősség alól. Elemi gondosság kifejtése mellett ugyanis bárki számára felismerhető volt, hogy a felnyitott akna kellő biztosítás nélkül a gyalogjárókra fokozott veszélyt jelent, s ennek kiküszöbölése elsősorban az alperestől lett volna elvárható, akinek részére a tüzelőt szállították, illetőleg megbízottaitól, akik erre a célra az aknát felhasználták. Az alperes, illetőleg megbízottja tehát nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, éppen ezért az alperes is felelős lehet a kárért. A Ptk. 350. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a megbízottja által ilyen minőségben okozott kárért a károsulttal szemben a megbízó a megbízottjával egyetemlegesen felelős, kivéve, ha őt a megbízott megválasztásában, továbbá utasítással való ellátásában és felügyeletében mulasztás nem terheli. Közelebbi vizsgálatra szorult volna ezért, hogy terhelte-e mulasztás az alperest megbízottjának megválasztásában, utasításokkal ellátásában és felügyeletében. Itt természetesen szóba jön a megbízott személyi megbízhatósága is. A Ptk. 344. §-ában foglaltakra tekintettel az alperesnek, illetőleg az ő megbízottjának felelőssége esetleg egyetemleges lenne a házkezelő felelősségével, amennyiben a baleset bekövetkeztében a házfelügyelő felelőssége is megállapítható. A Ptk. 340. § (1) bekezdése értelmében a kárnak azt a részét nem kell megtéríteni, amely abból származott, hogy a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. Az elsőfokú bíróság abból a tényből, hogy a felperes nem nézett a gyalogjárón állandóan a lába elé, már megállapíthatónak találta, hogy a felperes nem tett eleget kárelhárítási kötelezettségének. Ez az álláspont egyértelmű azzal, hogy a város belterületén a gyalogjárón közlekedve mindenki köteles állandóan a lába elé figyelni. Ez azonban ellenkezik az általános szokással és felfogással. A kárelhárítási kötelezettség szempontjából tehát nem róható fel az a felperesi magatartás, hogy a gyalogjárón haladva figyelmét lekötötte a könyvkirakat, vagy a hirdetőoszlop, s emiatt néhány pillanatig nem nézett a lába elé. De az olyan esetekben is, amikor kármegosztásnak van helye, a keresetveszteség megállapításánál a teljes keresetveszteségnek a kármegosztás ará107