Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

A fellebbezések nem alaposak. Az elsőfokú bíróság már a büntető eljárásnak a Btá. 56. §-a alapján történt megszüntetése folytán hozott végzésben foglaltakra tekintettel is helyesen állapította meg, hogy a felperes és a II. r. alperes alkalmazottja egyaránt közrehatott a baleset és így a kár bekövetkeztében. Ezen túlmenően azonban a helyesen megállapított tényállásból okszerűen következtetett arra is, hogy a baleset mindkét fél eljáró alkalmazottjának felróható magatartása folytán következett be. A II. r. alperesi alkalmazott munkavezetőnek mint útügyi szakembernek feltétlenül rendelkeznie kellett annyi szakismerettel, hogy tudja, milyen veszélyt jelent a kövezett út olajozása a gumikerekű gépjárművek számára. Különösen fokozódik a veszély a lejtős utakon. A II. r. alperes dolgozóinak számolniuk kellett azzal, hogy az olajozott úttesre a helyzetet nem ismerő járművek fordulhatnak rá és az esetben, ha a veszélyt — jelzőtáblák hiányában — nem ismerik fel, balesetet szenvedhetnek, illetőleg okozhatnak, mielőtt az útnak olajjal való kezelését felfedeznék. A szakértő rámutatott arra, hogy első látásra nehéz megkülönböztetni az > olajozott utat a vízzel locsolt úttól. A felperesi gépkocsivezető is későn ismerte fel a helyzetet és a baleset ennek folytán állott elő. A balesetért így elsősorban az elvárható magatartást — az út olajozottságát feltüntető útjelzőtábla kirakását — elmulasztó II. r. alperes, mint az alkalmazottaiért a Ptk. 348. §-a alapján helytállani tartozó munkáltató a felelős. A felperesi gépkocsivezetőnek azonban észlelve az úttest sötétebb színezetét, legalább is vízzel történt locsolásra kellett következtetnie és ez okból a sebességet megfelelően csökkentenie kellett volna. A felek felróható magatartása nem egyenlő. A II. r. alperes nagyobb mértékben hatott közre a baleset bekövetkeztében, mint a felperesi gépkocsivezető. A veszélyes helyzetet a II. r. alperes alkalmazottai teremtették; A II. r. alperes közrehatásának arányát az elsőfokú bíróság ezért helytállóan állapította meg 80%-ban. De helyes az elsőfokú bíróság kármegosztási aránya a felperes vonatkozásában is. A felperesi gépkocsivezető a terhére róható közlekedési szabálysértéssel 20% erejéig okozója volt a balesetnek. Az I. r. alperest illetően a teljes elutasítás ugyancsak helyes. (Legf. Bír. Pf. I. 20.986/1961. sz., B. H. 1962/3. sz. 3133.) 113. Felelősség gyalogjáróról nyíló nyitott pinceaknába esésből eredő kárért (Ptk. 339., 340., 350. §). Az alperes lakására 1961. január 6-án a délutáni órákban fűrészport szállítottak. Az ezzel kapcsolatos feladatokat L. A. intézte, aki már máskor is hozott az alperesnek tüzelőt. A fűrészport a pincében akarták elhelyezni a gyalogjáróról nyíló, s a pincébe vezető aknán keresztül. Az eset alkalmával ennek a fedelét felnyitották, s a felperes, aki ugyanebben a házban lakik, hazatérőben az őrizetlenül hagyott és kellően nem biztosított aknanyílásba beleesett és többszörös lábtörést szenvedett. A felperes a keresetében e balesetből származott kárának a megtérítésére az alperest kérte kötelezni, mert a baleset az ő terhére eső mulasztás folytán következett be. 106