Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)

dalommal és mély gyász érzésével jár. A fájdalom, a gyász azonban — az élet természetes rendje szerint — idővel elhalványul, ereje az idő múlásával fokozatosan csökken, s a visszamaradt hozzátartozó újra beilleszkedik az életbe. Különösen a fiatalabb életkor, a megfelelő egészségi állapot és a megszokott munkahelyi környezet segítheti elő a hozzátartozó életvitelének oly módon való alakítását, hogy ez elkerülhetővé teszi a társadalmi életben való részvételnek vagy egyébként is az életének tartós, súlyos megnehezülését. A döntéshez e tekintetben is gondos vizsgálatra van szükség. A nem vagyoni kártérítésre való igény jogszerűségét önmagában nem alapozza meg a halál ténye, a közeli hozzátartozó ilyen módon való elvesztése, valamint az ezzel előidézett gyász és fájdalom. Nem alapozza meg önmagában az sem, hogy a hozzátartozó halála következtében a helyzet megváltozott (pl. a házastárs özvegy lett, a gyermek árvaságra jutott) és nehézségek is felmerültek. A társadalmi életben való részvétel vagy egyébként is az élet tartós, súlyos tényleges megnehezülésének bizonyítása mindenképpen feltétele a nem vagyoni kárpótlás megítélésének. Az igényjogosultság mérlegelésénél nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a károsult mindenképpen igényt tarthat a vagyoni kára megtérítésére, ideértve azokat a költségeket is, amelyek a vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükségesek. Mindebből az is következik, hogy még közeli hozzátartozó elvesztése esetében is csak akkor állapítható meg nem vagyoni kártérítés, ha a közeli hozzátartozó sajátos személyi körülményei folytán az életviszonyai úgy alakultak, hogy a megváltozott helyzethez nem tud alkalmazkodni, vagy egyébként tartósan, súlyosan megnehezül az életének vitele. 4. Nem vagyoni kárpótlás fizetésére való kötelezésnek helye lehet akkor is, ha a bíróság a károkozót egyidejűleg általános kártérítés fizetésére is kötelezi. A kártérítés e két fajtáját egymástól el kell határolni. A Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A károsult tehát mind a vagyoni, mind pedig a nem vagyoni kárának a megtérítésére igényt tarthat. A vagyoni károk körében pedig általános kártérítés megítélésére is sor kerülhet. A Ptk. 359.§-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a kár mértéke — akár csak részben — pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. E rendelkezésből következően általános kártérítésre kötelezésnek akkor van helye, ha van ugyan vagyoni kár, de ennek mértéke pontosan nem számítható ki. Lényeges különbség van tehát az általános kártérítés és a nem vagyoni kártérítés között: az előbbi vagyoni kár megtérítése, az utóbbi ellenben nem az. Az előbbi esetben 22