Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

A bántalmazások következtében az I. r. terhelt az arcán 8 napon belül gyógyuló karmolásos sérüléseket, míg a II. r. terhelt a bal könyökén ugyancsak 8 napon belül gyógyuló véraláfutásos sérülést szenvedett el. A II. r. terhelt törvényes határidőben terjesztette elő magánindítványát, az I. r. terhelttel szemben könnyű testi sértés vétségének elkövetése miatt, aki a személyes meghallgatása során viszonvádat emelt a II. r. terhelt ellen, ugyancsak könnyű testi sértés vétsége miatt. Az eljárás során a II. r. terhelt a bűnösségét vitatva ténybeli beismerő vallomásában előadta, hogy az I. r. terhelt arcát, sérülést okozva valóban megkarmolta, de jogos védelmi helyzetben megvalósult elkövetésre hivatkozott. A megyei bíróság mint másodfokú bíróság a II. r. terheltnek és védőjének felmentésre irányuló fellebbezését alaptalannak ítélve az elsőfokú bírósági ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a II. r. terhelt egyrészt azért nem hivatkozhat eredményesen jogos védelmi helyzetre, mert a cselekmény elkövetését megelőzően a testvérét a becsületében sértette meg és ezzel maga is a jogtalanság talajára került, másfelől azért alaptalan ez a védekezése, mert mindkettőjüket kölcsönös bántalmazási szándék vezette. A másodfokú bíróság ezt a jogi álláspontot helytállónak ítélte. Az ügyben eljárt bíróságoknak a jogos védelmi helyzet fennállásának kizárásához vezető állásfoglalása téves. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a szóbeli becsületsértés nem fosztja meg az elkövetőt attól, hogy az annak hatására az élete vagy a testi épsége ellen irányuló tettleges támadással szemben — az elhárítás szükséges mértékéig — jogosan védekezhessék. Az irányadó történeti tényállás ugyanakkor nem szolgáltat alapot kölcsönös bántalmazási szándék megállapítására. Az I. r. terhelt volt az, aki az órákkal korábban elhangzott, valóban sértő kijelentés miatt — a felelősségre vonás szándékával — visszatért a II. r. terhelt lakásába, akit támadóként fellépve a tűzhelyre lenyomott, vagyis vele szemben tettlegességet alkalmazott. A testi épségét közvetlenül veszélyeztető és egyben jogtalan támadással szemben a II. r. terhelt akként védekezett, hogy a támadó arcába karmolt. Ez a cselekménye azonban nem lépte túl a támadás elhárításához szükséges mértéket: csupán azt a hatást váltotta ki, hogy az I. r. terhelt a leszorított helyzetét megszüntetve elengedte. Megállapítható ugyanakkor, hogy az események további menetében is az I. r. terhelt fejtett ki támadó, tényleges testi sérülést is okozó magatartást a már csupán segítségért kiáltozva védekező — elhárító magatartást már nem tanúsító — II. r. terhelttel szemben. A bírósági ítéletben megállapított tényállás tehát megalapozta a II. r. vádlottnak azt a védekezését, hogy a viszonvád tárgyául szolgált cselekményét jogos védelemben követte el, s ezért az ügyben eljárt bíróságok törvénysértően állapították meg a bűnösségét és szabtak ki vele szemben büntetést. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terheltet könnyű testi sértés vétsége vádja alól — büntethetőséget kizáró okból — felmentette. (B. törv. IV. 416/1983. sz.) (135/1984.) 9838. Tettleges becsületsértéssel fenyegető magatartással szemben nem tekinthető szükséges elhárításnak az életveszélyes sérülést okozó erőteljes bántalmazás. A megyei bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt ítélte el és kényszergyógyítását is elrendelte. A súlyos fokban ittas vádlott az őt kitartóan szidalmazó és bosszantó, irányába 44