Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

bált az eszpresszó ajtaján a vádlottnak, menjen ki, mert le akar számolni vele. A vádlott kiment az üzletből, mert nem akarta, hogy az eszpresszóban verekedés legyen, az üzletvezető egyébként sem engedte volna meg, hogy bent maradjon, végül mert az üzletben nincs telefon, amin esetleg segítséget lehetett volna hívni. Amint a vádlott kilépett az eszpresszó ajtaján, a sértett öccse nyomban arcul ütötte őt úgy, hogy homlokán 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Ebben a pillanatban ért hozzájuk a futva érkező sértett, aki felhívta testvérét, hogy menjen el onnan, mert ezt az ügyet neki kell elintéznie. Ekkor a sértett fenyegetőleg megragadta a vádlott mellén a ruháját. A vádlott megijedt, tartott attól, hogy a testvérek bántalmazni fogják és ezért zsebéből elővette zsebkését, amelynek 10 cm hosszúságú pengéjét a háta mögött kinyitotta, majd közepes erővel, irányzottan mellbe szúrta a vele szemben álló sértettet. A sértett a szúrást követően elengedte a vádlottat, aki — további bántalmazástól is tartva — kijelentette, hogy aki a közelébe megy, abba „belemártja" a kését. A sértett életét a gyors, szakszerű műtéti beavatkozás mentette meg, tüdejét csonkolni kellett, sérülései 10 hét alatt gyógyultak. A Btk 29. §-a (3) bekezdésének alkalmazása miatt, annak mellőzése végett bejelentett fellebbezés alaptalan. Az irányadó körülményeknek helyes értékelése alapján állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy a vádlott a sértett és a testvére jogtalan támadása elhárításának szükséges mértékét ijedtsége miatt túllépte [Btk 29. § (3) bek.]. Téves az az álláspont, mely szerint a vádlott azáltal, hogy nem utasította el a verekedés lehetőségét és a verekedés lehetőségének tudatában kiment az utcára, lényegében elfogadta az erre szóló kihívást, így maga is jogtalanul járt el. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvében kifejtettek szerint a megtámadott általában nem köteles meneküléssel kitérni az őt ért jogtalan támadás elől. A vádlottat sem terhelte ilyen kötelezettség, és magatartása ez okból nem tekinthető jogtalannak. Amint a vádlott kilépett a helyiségből, őt nyomban jogtalan támadás érte, amely ellen védekezni sem tudott. Ekkor lépett fel vele szemben a fizikailag is erősebb sértett. Tehát a vádlottal szemben — létszámban és erőbelileg is — fölényben levő személyek együttes fellépése nyomán a vádlott alaposan tarthatott további, a testi épsége ellen irányuló támadástól. Ez a közvetlenül fenyegetett helyzetben levő vádlott olyan fokú ijedtségét váltotta ki, amely korlátozta őt a védekezés szükséges mértékének felismerésében. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 1164/1982. sz.) (84/1984.) 9837. A szóbeli becsületsértés önmagában nem fosztja meg az elkövetőt a testi épsége ellen irányuló tettleges támadással szembeni jogos védelemtől. A járásbíróság az I. r. és a II. r. terhelteket könnyű testi sértés vétsége miatt — személyenként — 30—30 napi tétel pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy a pénzbüntetés egy napi tételének összegét 100— 100 forintban határozta meg. Az ítéleti tényállás szerint az I. r. terhelt meglátogatta az anyját, aki a nővérével - a II. r. terhelttel — élt közös háztartásban. A II. r. terhelt nem nézte jó szemmel öccsének látogatásait és ezért sértő megjegyzést tett az I. r. terheltre. Az I. r. terhelt a sértő megjegyzés miatt az esti órákban visszament a nővére lakásába, hogy őt felelősségre vonja. A szóváltás tettlegességgé fajult: az I. r. terhelt a II. r. terheltet lenyomta a tűzhelyre, aki viszont a testvére arcát megkarmolta. Az I. r. terhelt ekkor a nővérét elengedte, majd a konyhaszekrénynek lökte. Az összetűzésnek a terheltek anyjának megjelenése vetett véget. 43