Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

kézzel ment feléje. Ekkor a vádlott a közepesnél valamivel nagyobb erővel a bal oldalába szúrt. Ezután a sértett társai a vádlottat ismét földe rántották, bántalmazták, míg végül is a vádlottnak sikerült elmenekülnie. A sértett a bal hátsó hónaljvonalban szenvedett 9 cm mély szúrt sérülést, amely a mellüregen és tüdőn át a szívbe hatolt. A sértett elvérzés következtében a hamarosan megérkezett mentőautóban meghalt. A vádlott a tettlegesség során testszerte elhelyezkedő több, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az első fokú bíróság a vádlott bűnösségét azért látta megállapíthatónak és azért szabott ki vele szemben büntetést, mert bár magatartását jogos védelmi cselekményként értékelte, álláspontja szerint az elhárítás szükséges mértékét azért lépte túl a vádlott, mert annak felismerésében ijedtsége őt korlátozta [Btk 29. § (3) bekezdés]. Az első fokú bíróság az arányosság vizsgálatánál tévesen állította szembe a vádlott, illetve a sértett által elszenvedett bántalmazás eredményét, nevezetesen azt, hogy amíg a sértett életét vesztette, a vádlott csupán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az első fokú bíróság érvelésével szemben annak eldöntésénél, hogy a védekezés arányban állt-e a jogtalan támadással vagy sem, nem csupán a támadók és a védekezők által használt eszközök veszélyességének egymáshoz való viszonyát, hanem a támadó és a megtámadott testi (fizikai) adottságai közötti különbséget, a számbeli arányokat, az életkorból és esetleges betegségből, testi hibából eredő erőkülönbséget is figyelembe kell venni. Ezeket a szempontokat nem lehet értékelés nélkül hagyni az arányosság túllépésének megítélése során sem. A vádlott cselekményével valóban túllépte a sértett támadásának elhárításához szükséges védekezés mértékét, de korántsem annyira, mint ahogy azt az első fokú bíróság értékelte. A vádlottat ugyanis testre és fejre irányzott ütések, rúgások érték, s az ismétlődő bántalmazás az általános élettapasztalatok szerint legalább a súlyos testi sérülések veszélyével fenyegető támadás volt. A vádlottat régi haragosa támadta, akinek oldalán mások is beavatkoztak bántalmazásába, míg ő egyedül volt velük szemben. A vádlott mozgáskorlátozottsága ellenére ismételten menekülni igyekezett, amit a sértett megakadályozott. A megismételt és kitartó bántalmazás, a földre esett, kiszolgáltatott helyzetben kapott ütések és rúgások, a menekülés reménytelensége miatt a vádlott okkal érezhette a ténylegesnél nagyobb veszélyben magát, és valójában olyan felindult, ijedt állapotba került, amely megfosztotta — és nem csupán korlátozta — az őt fenyegető veszély elhárítása szükséges mértékének felismerésében. Minthogy a vádlott a jogtalan támadás elhárításához szükséges védekezés mértékét azért lépte túl, mert az ijedtségből képtelen volt felismerni, a Btk 29. §-ának (2) bekezdése értelmében a vádlott felmentésének van helye. (Legf. Bír. Bf. V. 697 1981.) (173/1982.) 8523. A szemmel láthatóan tudatzavarban levő személy jogtalan támadása elől csak akkor van kitérési kötelezettség, ha annak lehetősége fennáll. A megyei bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt — börtönben végrehajtandó — 1 évi szabadságvesztésre ítélte. Az ítéleti tényállás lényegének megállapításai szerint a józan életű, mun76