Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

lopás akkor is, ha a tolvaj tettenérése és részéről az erőszak alkalmazása már a lopás befejezése után történt. A II. r. terhelt mint tetten ért tolvaj a tényállás szerint kétszer is erőszakot alkalmazott a pénz megtartása érdekében. Cselekménye tehát a rablás bűntettét valósította meg, amellyel az erőszak alkalmazása folytán jelentkező könnyű testi sértés okozása bűnhalmazatban nem állapítható meg, hanem a rablásba beleolvad s csupán a büntetés kiszabása során jut jelentőséghez. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete a minősítésre és a büntetés kiszabására vonatkozó részében törvénysértő, ezért az ítélet e rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és a II. r. terheltet a járásbíróság által kiszabott fő- és mellékbüntetésre ítélte. (B. törv. I. 918/1979. sz.) (44/1980.) 8502. Nem felbujtóként, hanem tettesként valósítja meg az alárendelt megsértésének bűntettét, aki arra utasítja alárendeltjét, hogy egyik beosztottját más katonákhoz képest hátrányos bánásmódban részesítse. A katonai bíróság az I. r. sor tizedes vádlottat alárendelt megsértésének bűntette miatt, a II. r. sor szakaszvezető vádlottat pedig felbujtói minőségben elkövetett alárendelt megsértésének bűntette miatt — börtön fokozatú fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó — szabadságvesztésre és lefokozásra ítélte. A tényállás szerint az I. r. vádlott alakulatánál rajparancsnokként, a II. r. vádlott pedig szakaszparancsnok-helyettesként teljesített szolgálatot. A sértett sorkatona ebbe a szakaszba, az I. r. vádlott rajába, így mindkét vádlott alárendeltségébe került. A sértett munkája, magatartása ellen különösebb kifogás nem merült fel, cigány származása miatt azonban az I. r. vádlott neheztelt a sértettre és egy alkalommal javaslatot tett a II. r. vádlottnak, hogy a sértettet fenyítsék meg. A szakaszparancsnok-helyettes ekkor azt közölte az I. r. rajparancsnok vádlottal, hogy a sértettet fenyítés helyett dolgoztatni kell. A későbbiek során pedig, amikor ez a kérdés ismét szóba került, a II. r. vádlott újból kifejezésre juttatta a rajparancsnoknak, hogy a sértettet soron kívül is rendszeresen, szükségtelenül, mások helyett is külön munkára kell vezényelni. Ezek után meggyőződött arról, hogy a rajparancsnok ennek megfelelően jár-e el. Elvonta a sértettől a kiérdemelt kedvezményeket és emberi mivoltában, becsületében is sértő kifejezésekkel illette. A vádlottak ezt a magatartást több hónapon át folytatták és ezzel a sértettnek súlyos lelki gyötrelmet okoztak. A Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlott bűncselekményének jogi minősítését megváltoztatva, a felbujtói minőség megállapítását mellőzte. Ennek indokaként rámutatott, hogy a megalapozott tényállás szerint a II. r. vádlott szakaszparancsnok-helyettesként juttatta kifejezésre alárendeltjének, az I. r. vádlottnak, hogy sértettet a fentiek szerinti bánásmódban kell részesíteni. A II. r. vádlott tehát kifejezetten rendelkezett, és ez az intézkedése a Magyar Népköztársaság Fegyveres Erőinek Szolgálati Szabályzata 26. pontjában meghatározott parancsnak felel meg. Erre figyelemmel pedig téves a katonai bíróságnak a jogi minősítés körében elfoglalt az az álláspontja, hogy a II. r. vádlott felbujtóként valósította meg az alárendelt megsértésének bűntettét. A Btk 123. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a parancsra elkö55