Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

1981. május 30-án este 22 óra tájban a sértett közepes fokban ittasan tért haza. Felesége, mivel tartott a férjétől, a szülei szobájában feküdt le. A szoba ajtaját belülről bezárták. A sértett bezörgetett, a feleségét hívta, aki előbb kiment, majd perceken belül visszatért a szobába. A sértett azonban ismételten zörgetni kezdett, s kijelentette, ha a felesége nem jön ki, betöri az ajtót. D. J.-né — az anyja kérésére — kiment, s ekkor a sértett az udvaron bántalmazni kezdte őt. A vádlott felesége meghallotta lánya segélykiáltásait, és szólt a férjének, menjen ki, mert a sértett megöli a lányukat. A vádlott magához vette a már említett vasvillát és a kést, s kiment az udvarra. Ott azt látta, hogy a sértett a lányát bántalmazza. Odament hozzájuk, közben magához vett egy tégladarabot, s azzal a sértettet néhányszor, nem nagy erővel, fejbe ütötte. A sértett ekkor ököllel megütötte a vádlottat, aki a vasvillát védekezően maga elé tartotta, majd amikor a sértett ismét ütött, kis erővel a sértett nyaka felé szúrt. A sértett megfogta a vasvillát, el akarta venni azt a vádlottól, aki ekkor elővette a kést a zsebéből, és a sértettet előbb a jobb lapocka táján, másodszor pedig a szegycsontja alatt nagy erővel megszúrta. Az első szúrás megsértette a vesét, és az első visszért, a második pedig a szívet is elérte. A sértett a helyszínen rövid időn belül meghalt. Életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. A halálhoz vezető sérüléseken túl számos kisebb sérülést is elszenvedett. A vádlott koránál elöregedettebb állapotú, a sértett viszont 180 cm magas és 90 kg súlyú, 26 éves fiatalember volt. Az első fokú bíróság ítélete ellen a védő és a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Fellebbezésük írásbeli indokolásában és a fellebbezési tárgyaláson arra hivatkoztak, hogy a jogos védelmi helyzetben levő vádlott túllépte ugyan az elhárítás szükséges mértékét, de ezt ijedtsége, illetve felindultsága miatt nem volt képes felismerni. Az első fokú bíróság azonban az irányadó tényállás alapján levont helyes következtetéssel állapította meg a vádlott bűnösségét, és nem tévedett a cselekmény jogi minősítése során sem. E körben helyesen fejtette ki, hogy a vádlott a lányát, majd az őt ért jogtalan támadás elhárítása érdekében, tehát jogos védelmi helyzetben cselekedett. Az elhárítás szükséges mértékét túllépte ugyan, mivel a puszta kézzel támadó sértett fellépését vasvillával és késsel hárította el, de ennek felismerésében a félelem és menthető okból származó indulat korlátozta. A helyes okfejtés csak annyiban szorul kiegészítésre, hogy az említett tényezők a vádlottat súlyos fokban korlátozták a cselekmény elkövetésekor. Ez egyértelműen megállapítható a tényállás alapján. A vádlott és családja már hosszabb ideje megfélemlített, szorongó állapotban élt a sértett magatartása következtében. A már korábban is több ízben megöléssel fenyegetőző és a család tagjait többször is tettleg bántalmazó sértett a késő esti órákban ittasan bántalmazta előbb a feleségét, majd a leánya védelmére siető idős vádlottat. Ilyen körülmények között a vádlott ijedtsége, indulata nyilvánvalóan jelentős súlyú volt. A vádlott utóbb a történtek lényeges részeire visszaemlékezett, s már az események után — több tanú vallomása szerint is — azonnal felmérte, hogy mit tett. Ebből pedig arra vonható le következtetés, hogy indulata és félelme nem idézett elő olyan tudatbeszűkült állapotot, amely az elhárítás szükséges mértékének felismerésére képtelenné tette. 176