Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

hogy az élettársával szembeni támadó fellépéstől tartson. Végül nagyobb súllyal értékelte azt a körülményt, hogy a terhelt esetében a szituáció téves, paranoid jellegű megítélése pathológiás személyiségalkatának és az aktuális negatív élmény által felfokozott szorongásának volt a következménye; ez utóbbi körülményre figyelemmel a Btk 87. §-ának (4) bekezdése felhívásával szabta ki a terhelttel szemben a 2 évi és 6 hónapi szabadságvesztést. A büntetés kiszabására vonatkozó ítéleti rendelkezés törvénysértő. 1. A terhelt, még mielőtt a lakásáról elindult volna, hogy élettársát a bíróság épületének közelében megvárja, kést vett magához, előadása szerint ugyanis attól tartott, hogy élettársát bántalmazás éri. Ilyen támadás azonban ténylegesen nem történt. F. A. az eljáró ügyész felhívására minden további nélkül teljesítette az ikergyermekek visszaadására vonatkozó kötelezettségét, és miután a bírósági épület kapujában a gyermekektől elköszönt, feleségével együtt a helyszínről távozott, mely nyilvánvalóvá tette, hogy semmiféle támadó szándéka nincs. F. A. 16 éves leánya részéről az édesanyjának tett szemrehányó kijelentés, valamint az a jelentéktelen tettlegesség, hogy őt kissé meglökte, ugyancsak nem jelentette a terhelt élettársának megtámadott helyzetét, annál kevésbé mert ezt követően elindult édesapja után. A terhelt élettársa tehát ténylegesen nem volt fenyegetettségi helyzetben, amely akár csak menthetővé tenné a terhelt fellépését. így téves a Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglalt az a megállapítás, hogy a terhelt „durván megtámadott élettársát féltve, annak védelmében lépett fel". 2. Az eljárt bíróságok magukévá tették az elmeorvosszakértői véleményben foglalt azt a megállapítást, hogy a pszichopátiás személyiségszerkezetű terhelt a cselekményt a félelemérzés által motivált tudatszűkült állapotban követte el, ezért a cselekménye következményeinek felismerésében, illetőleg e felismerésnek megfelelő magatartásban súlyos fokban korlátozott volt. Az első fokú bíróság ezt enyhítő körülményként vette figyelembe és különösen erre alapította a Btk 87. §-a (2) bekezdése a) pontjának alkalmazását a szabadságvesztés mértékének a megállapítása során. A Legfelsőbb Bíróság ezzel ellentétben a Btk 87. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazását arra alapozta, hogy a terhelt pathológiás személyiségalkatával volt összefüggésben a szituáció paranoid jellegű felismerése. Azon túlmenően, hogy ez utóbbi megállapítás iratellenes — azt ugyanis az elmeorvosszakértői vélemény sem tartalmazza — a Legfelsőbb Bíróság álláspontja ellentétes a pszichopátia büntetőjogi értékelésével kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlattal. A bírói gyakorlat — összhangban a modern pszichiátria jelenlegi eredményeivel — abból indul ki, hogy a pszichopátia önmagában nem betegség, hanem a személyiség tartós, rendellenes állapota, amely az értelmi készséget nem érinti, hanem legfeljebb érzelmi, akarati vagy cselekvőképességi zavart idézhet elő, valamint mindezek folytán a társadalmi alkalmazkodási képesség hiányossá válhat. A pszichopátia kriminogén tényező ugyan, de nem lehet kizárólagos okként felfogni, hanem az adott esetben ható egyéb kriminogén tényezőkkel összefüggésben vizsgálandó, hogy az elkövetés konkrét viszonyai között, az adott bűncselekményre milyen hatással volt az elkövető rendellenes személyiségszerkezete. A Btk 24. §-ának (1) bekezdése a kóros elmeállapot példálódzó felsorolá168