Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

jogerőre emelkedett ítéletével a társadalmi tulajdont károsító, visszaesőként elkövetett lopás bűntette és egyéb cselekmények miatt, amelyeket a terhelt 1970. június és 1971 áprilisa között követett el — 7 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az a) és b) pont alatti szabadságvesztéseket a kerületi bíróság az 1972. szeptember 18-án jogerőre emelkedett ítéletével összbüntetésbe foglalta és összbüntetésül 1 év és 4 hónapi szabadságvesztést szabott ki. Ezt a terhelt 1972. november 15-én kitöltötte. A másodfokú bíróság az óvással megtámadott ítéletében a visszaesőként] minősítés érintetlenül hagyását azzal indokolta, hogy a terhelt korábbi büntetéseit — minthogy azok egymással quasi halmazati viszonyban vannak — a rehabilitáció szempontjából egyetlen elítélésként kell figyelembe venni, s mivel a terheltre ezek miatt kiszabott összbüntetés mértéke meghaladja az 1 évet, a Btk. 102. §-ának (3) bekezdése értelmében erre nézve a törvényi mentesítés nem állott be. Ez az álláspont téves. A quasi halmazati viszonyban levő több elítélést általában valóban egyetlen elítélésként kell figyelembe venni. Az ítélkezési gyakorlatot tükröző / BK 507. számú kollégiumi állásfoglalás azonban (BPD 5943.) rámutat arra, hogy az együttes mentesítésről szóló, a Btk. 83. §-ának (1) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezés helyes értelmezése szerint két vagy több elítélés esetén külön-külön valamennyi büntetés tekintetében kell vizsgálni, hogy a mentesítés beállt-e, attól függetlenül, hogy megtörtént-e vagy sem a külön ítéletekkel kiszabott büntetések összbüntetésbe foglalása. Nincs jelentősége ebből a szempontból az összbüntetés nemének és mértékének, valamint annak sem, hogy a külön ítéletekben kiszabott büntetések egymással ún. quasi halmazati viszonyban állnak-e. Azt is kiemeli a felhívott kollégiumi állásfoglalás, hogy ^a fiatalkorú mentesítésére vonatkozó rendelkezések folytán a több elítélés esetén is az egyes alapítéletekben kiszabott büntetések az irányadók a törvényi és a bírósági mentesítés megítélése szempontjából, attól függetlenül, hogy ezeket a büntetéseket összbüntetésbe foglalták-e vagy sem". Minthogy pedig a fent a) és b) pont alatt ismertetett alapítéletekben kiszabott büntetések külön-külön nem haladták meg az egy évet, a terhelt az összbüntetés kiállásával, 1972. november 15-én mentesült a hátrányos következmények alól (Btk. 102. § (2) bek.). A megtámadott ítéletekkel elbírált cselekmény elkövetésekor tehát büntetlen előéletű volt. A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekhez képest a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a kerületi bíróság és a másodfokú bíróság megtámadott ítélete K. Károly III. r. terhelt cselekményét minősítő rendelkezése tekintetében törvénysértő. Ezért a Be. 290. §-ának (3) bekezdése értelmében az említett ítéleteket e részükben hatályon kívül helyezte és K. Károly III. r. terhelt cselekményét a Btk. 291. §-ának (2) bekezdésébe ütköző és a 296. § (1) bekezdése szerint minősülő lopás bűntettének minősítette, melyet a terhelt a Btk. 13. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesként valósított meg. (Legf. Bír. B. törv. III. 663/1975. sz.) (3/1976.) 7995. Fiatalkorúval szemben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés nem veszti hatályát, ha utóbb a bíróság a próbaidő alatt 141