Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

Annak eldöntésénél, hogy a fiatalkorú terhelttel szemben nevelő intézkedést kell-e alkalmazni, vagy büntetést kell-e kiszabni, a cselekmény jellegének, tárgyi súlyának a figyelembe vétele mellett jelentőséget kell tulajdonítani az alanyi oldalon mutatkozó jellemzőknek, a bűnösség fokának, a cselekmény indítékának és azoknak a fiatalkorú személyében vagy körülményeiben található adottságoknak, amelyek alapján eldönthető, hogy a fiatalkorút a környezetéből ki kell-e emelni ahhoz, hogy a vele szemben alkalmazandó intézkedés (büntetés) elérje a célját. Az adott esetben tényként állapítható meg, hogy a fiatalkorú terhelt a cselekmény elkövetése idején a 15. életévét még nem töltötte be, a büntetőjogi alannyá válás határát nem sokkal haladta meg. Az ítéleti tényállásból és a bűnügy irataiból kitűnően a fiatalkorú terheltnél a cselekmény elkövetését a teljesen kialakulatlan, éretlen személyisége, erősen érzelmi-indulati beállítottsága, gyerekes gondolkodásmódja, a közösségi életbe való beilleszkedés nehézsége motiválja. Ehhez járul hozzá, hogy a per adatai szerint a fiatalkorú terhelt a családi körhöz fokozottan ragaszkodik, ami nemcsak a közösségi életbe való beilleszkedését gátolja, de egyenesen motiválta cselekményét, mert ily módon akart családi környezetébe visszakerülni. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a fiatalkorú terhelttel szemben a Btk. 87. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések folytán a büntetés kiszabása nem indokolt, a nevelő intézkedések közül pedig az alkalmazandó, amely a szülői környezetből nem emeli ki, ezért a fiatalkorú helyes irányú fejlődésének előmozdítása érdekében nevelő intézkedésként bírói megrovásban részesítette a terheltet. (Legf. Bír. B. törv. II. 453/1977. sz.) (416/1977.) 7984. Javítóintézeti nevelés alkalmazásának van helye, ha a fiatalkorú a bűncselekmény elkövetésekor a 14. életévét alig töltötte be, vele szemben a büntetés kiszabása nem indokolt, de a környezetében nincs olyan hozzátartozó, aki a nevelését és a felügyeletét ellátná. A járásbíróság mint fiatalkorúak bírósága a vádlottat — aki besurranás útján lopásokat követett el — bűnösnek mondta ki 5 rb. jogtalan behatolás útján elkövetett lopás bűntettében, 1 rb. jogtalan behatolás útján elkövetett lopás bűntettének kísérletében és 6 rb. lopás vétségében, s ezért halmazati büntetésként a fiatalkorúak fogházában végrehajtandó 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A járásbíróság ítélete a fiatalkorú személyi viszonyaival kapcsolatban megállapította, hogy miután a vádlott szülei elváltak, a vádlott anyja nevelése és felügyelete alá került. Anyja időközben férjhez ment. A vádlottat az anyja nevelőotthonban helyezte el, de a nevelőotthonból a rendtartás megsértése miatt eltanácsolták. A vádlott az általános iskola 6. osztályát végezte, tanulmányi eredménye elégséges és közepes, magatartása rossz, szorgalma pedig hanyag volt. Az általános iskola 6. osztályának elvégzése után egy ideig anyja háztartási munkáiban segédkezett, de ez idő alatt is többször elcsavargott. Rövid ideig dolgozott az állami gazdaságban raktári kisegítőként. A járásbíróság a szabadságvesztés büntetés kiszabását azzal indokolta, hogy a fiatalkorú vádlott intézeti nevelésben már részesült, az itteni nevelés azonban reá megfelelő hatással nem volt, emiatt anyjának ki kellett vennie őt az intézetből. 131