Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

tüntette fel 1970. április 24-ben, mert az ítéletet a terhelt részére április 15-én kézbesítették, így a jogerő — a Be. 395. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében — április 23-án állt be. 2. A Btk. 81. §-ának (1) bekezdése értelmében bírósági mentesítésre csak akkor kerül sor, ha — egyéb törvényi előfeltételek mellett — a terheltet szándékos bűntett miatt egy évet meghaladó határozott tartamú szabadságvesztésre ítélték. Az adott esetben nemcsak az alapbüntetések, de az összbüntetés tartama sem érte el az 1 évet, így csak a törvényi mentesítés jöhetett szóba. 3. A terheltet két ízben szándékos bűntett miatt ítélték határozott tartamú szabadságvesztésre, s a második bűntettet az előző elítélés után követte el. Ilyen esetben a Btk. 83. §-ának (3) bekezdése értelmében a várakozási idő — mind törvényi, mind bírósági mentesítés esetén — 10 év. Ez a várakozási idő az adott esetben — minthogy a terhelt az összbüntetésből 1970. szeptember 27-én feltételes szabadságra került, és a feltételes szabadság ideje 1970. november 18-án járt le — csak 1980. november 18-án telik le. 4. Tévesen alapozta a kerületi bíróság a mentesítés kimondását a Btk. 102. §-ára. Ez a törvényhely a fiatalkorúak mentesítését szabályozza, a terhelt pedig egyik elítélésekor sem volt már fiatalkorú. 5. A kerületi bíróság a kérelem elbírálása előtt nem szerezte be az ügyész nyilatkozatát. Ezzel megsértette a Be. 381. §-ának (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezést és végzésé indokolásának az a megállapítása, mely szerint a kérelem teljesítését az ügyészség nem ellenezte, iratellenes. A Legfelsőbb Bíróság a fentieknek megfelelően a Be. 290. §-ának (1) bekezdése értelmében megállapította, hogy a megtámadott végzés törvénysértő. Ezért a Be. 290. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte. A Legfelsőbb Bíróság irányításul megjegyzi a következőket: a) bírósági mentesítést — több elítélés esetén, ha a büntetéseket összbüntetésbe foglalták — nem az összbüntetés, hanem az alapbüntetések tekintetében kell kimondani (BK. 507., BH 545. — 12/1975. — szám). b) A kerületi bíróság a mentesítés iránti kérelmet tévesen iktatta az összbüntetési eljárás iratainál. A BÜSZ 32. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében ugyanis a bírósági mentesítésre irányuló kérelem kezdőiratként kezelendő. Ezért azt a BÜSZ 54. §-a értelmében az R. ügycsoportban új szám alatt kellett volna lajstromozni. A terhelt a mentesítés iránti kérelmét a bíróságnál panasznap keretében jegyzőkönyvbe mondta. A Be. 4. §-ának (3) bekezdése értelmében a hatóságok tartoznak az eljárás résztvevőit jogaikról tájékoztatni és kötelességeikre figyelmeztetni. Az ítélkezési gyakorlat töretlen abban, hogy a tájékoztatás elmulasztásából, illetve téves teljesítéséből az eljárás résztvevőjét hátrány nem érheti. Az adott esetben a jogi szakképzettséggel nem rendelkező terhelt a bíróságon csupán azt kérte, hogy elítéltetései tekintetében mentesítsék, mert munkakörének betöltéséhez a büntetlen előélet igazolása szükséges. A bíróságon tévesen foglalták jegyzőkönyvbe a kérelmet olyan értelemben, hogy az a bírósági mentesítés megadására irányul. Elmulasztották a kioktatást arra nézve, hogy — a fentebb kifejtettek értelmében — a terhelt mentesítésére jelenleg csupán kegyelmi úton van lehetőség. A Legfelsőbb Bíróság ezért — a téves hatósági tájékoztatás következményeinek kiküszöbölése végett — a terhelt mentesítés iránti kérelmét nem 128