Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)
magatartást tanúsított volna, amely a vádbeli cselekményt — bár csekély mértékben is — kiválthatta volna. Az Elnökségi Tanács ugyanakkor a büntetlen előéletű, munkáját kiválóan végző, s különböző betegségekben szenvedő terhelt javára a Btk. 68. §-a (2) bekezdésének az alkalmazására alapot talált és ennek keretei között szabta ki a rendelkező részben meghatározott 4 évi tartamú szabadságvesztést. A bűncselekmény jellege a közügyektől eltiltás kimondását is szükségessé tette, amely mellékbüntetés alkalmazását az eljárt bíróságok indokolatlanul mellőzték. (Legf. Bír. Eln. Tan. B. törv. 310/1976.) (186/1976.) 7954. Erőszakos nemi közösülés kísérleténél a kétszeres enyhítés törvénysértő alkalmazása. A járásbíróság a terheltet felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérlete miatt 7 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítéleti tényállás lényege a következő. 1975. december 23-án — előzetes kikérés alapján — a terhelt lakásán megjelent az 1974. év óta állami gondozásban levő fiatalkorú Márta nevű leánya. 1975. december 26-án a késő esti órákban a terhelt a lakás ajtaját belülről bezárta, majd jelentősebb mennyiségű ital elfogyasztása után a leányát közösülésre hívta fel. A sértett az apja kérését megtagadta, mire a terhelt a leányára támadt, az ágyra lökte és megkísérelte lemezteleníteni. A járásbíróság a terhelttel szemben a Btk. 68. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával szabta ki a büntetést. A Btk. 68. §-a (3) bekezdésének törvénysértő alkalmazása miatt a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos. A Btk. 68. §-a (3) bekezdésének alkalmazására kísérlet és bűnsegély esetében akkor kerülhet sor, ha a Btk. 68. §-a (2) bekezdésének a)—d) pontjai értelmében kiszabható büntetés is túl szigorúnak mutatkozik. A kétszeres leszállás lehetővé tételének alapvető indoka, hogy az esetek jelentős részében mind a kísérlet, mind a bűnsegély enyhébb megítélés alá esik, mint a befejezett, illetve tettesi minőségben elkövetett bűntett. A Legfelsőbb Bíróság 4. számú irányelvében kifejtettek szerint kísérlet esetén a kétszeres enyhítés alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az értékelhető enyhítő körülmények a kísérlethez kapcsolódnak. Ilyenként értékelhető a távoli kísérlet is. Ez azonban nem eredményezheti feltétlenül a Btk. 68. §-a (3) bekezdésének alkalmazását. A büntetés kiszabásánál alaposan kell vizsgálni azokat a körülményeket, amelyek a büntetés mértékének a meghatározása szempontjából figyelembe jöhetnek és a büntetés tartamát a törvényi keretek között a bűnösségi körülmények értékelésével kell meghatározni. Olyan esetekben pedig, ahol a súlyosító körülmények súlya a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességének magas fokára utal és túlsúlyban vannak, a kísérlethez kapcsolódó enyhítő körülmények azt a jelentőségét, amely a kétszeri leszállásnak az előfeltétele lehet, lényegesen csökkenti. Az adott esetben kétségtelen, hogy a terhelt kísérleti cselekmény távol állt a befejezéstől. Tekintettel azonban a súlyosítóként nagy nyomatékkal jelentkező arra a körülményre, hogy a terhelt korábban erőszakos, köztük 106