Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

azt a megállapítását emelte ki, amely szerint a terhelt gyengeelméjű, s ezt úgy értelmezte, hogy „azt azonban érzékelni tudja, hogy mely cse­lekménye jó vagy rossz. Tudata átfogja azt, hogy lopni nem szabad". Utóbb pedig — minden indokolás nélkül — leszögezte: „A bíróság állás­pontja szerint a II. r. vádlott gyengeelméjűsége csupán korlátozta őt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében,' tehát ké­pes volt felismerni, hogy nem szabad órát lopni, ezért rendelkezett a bíróság így." A kifejtettek az első fokú ítéletnek Cs. T. terheltre vonatkozó részét a törvényességi óvásban panaszolt megalapozatlanságon túl is felderí­tetlenné tették. Ugyanakkor kiemelték a R. L. terhelt büntetését ki­szabó és annak végrehajtását felfüggesztő rendelkezés megindokolása hiányának a jelentőségét. Az első fokú bíróság Cs. T. terhelt gyengeelméjűségét R. L. terhelt­tel kapcsolatban csupán annyiban vette figyelembe, hogy emiatt ellent­mondó vallomásaik közül az utóbbiét fogadta el. Nem kétséges azonban, hogy mindkét terhelt büntetőjogi felelősségének a meghatározásánál döntő jelentősége van a II. r. terhelt elmeállapota pontos tisztázásának. Ez utóbbi terhelt esetében ugyanis csak ennek alapján vonhatók le a beszámítási képesség csökkent — vagy kizárt — voltához fűződő bün­tetőjogi következmények, R. L. terhelt vonatkozásában pedig növelheti a büntetőjogi felelősség súlyát az, hogy önálló cselekvésre nem vagy alig képes személyt bűncselekmény elkövetésébe bevont. A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekhez képest a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az első fokú ítélet és a másod­fokú bíróság végzése egyrészt olyan mértékben megalapozatlan, hogy ennek folytán a maga egészében alkalmatlan a felülbírálásra, másrészt törvénysértő. Ezért a Be. 290. §-ának (3) bekezdése értelmében az említett határo­zatokat hatályon kívül helyezte és az ügyet a városi bírósághoz új el­járásra visszaküldte. (Legf. Bír. B. törv. III. 782/1975. sz.) (553/1975.) 44. § 7109. Annak elbírálása, hogy az elítélt tanúsított-e munkafegyelmet súlyosan sértő magatartást, nem tartozhat az összbüntetés kiszabása iránti eljárásra. — Ha az ügyész a javító-nevelő munka szabadságvesz­tésre való átváltoztatását indítványozza, ennek elbírálásáig nincs helye összbüntetési eljárásnak. 1. A vádlottat a S-i Járásbíróság jogerőssé vált ítéletével magán­okirathamisítás vétsége és sikkasztás bűntette miatt 1 évi és 6 hónapi javító-nevelő munkára ítélte. 2. Ugyanőt a B-i Járásbíróság jogerőssé vált ítéletével lopás bűntette miatt 7 hónapi szabadságvesztésre, mint főbüntetésre és 500 Ft pénz mellékbüntetésre ítélte. A S-i Városi-Járási Ügyészség a S-i Járásbíróságon az 1. pont alatt megjelölt javító-nevelő munka szabadságvesztésre történő átváltoztatá­sát indítványozta. Átiratában utalt arra, hogy a vádlott a 2. pont alatt 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom