Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

szobába, ahol a sértett feküdt, aki a vádlottat észrevette, de úgy tett, mint aki alszik. A vádlott az ágy mellé érve, a sértett arcát meg akarta simogatni, a sértett ekkor dühösen az arcát egy hirtelen rántással oldalra fordította. A vádlott e sértetti magatartás következtében olyan érzelmi és indulati állapotba került, amely közepes fokú tudatbeszűkülést okozott nála. Ennek eredményeként „most megfojtalak" kijelentéssel egyidőben a sértettet két kézzel torkon ragadta és fojtogatni kezdte. A sértett a vádlott támadását nem tudta elhárítani, közben teste a heverőről lekerült a földre, majd eszméletét is elvesztette. A vádlott mindaddig fojtogatta a sértettet, „amíg halottnak nem hitte", illetve amíg a sértett teste rángatózni nem kezdett. A vádlott ezt észlelve döbbent rá a cselekményére, ezért a sértettet lefektette a heverőre és mesterséges légzéssel magához térítette. A sértett artikulátlan hangon kiabálni kezdett. Miután a vádlottnak nem sikerült őt megnyugtatni, a szomszédasszonyt ébresztette fel és kérte meg, hogy azonnal menjen a sértett segítségére. Ez igyekezett a sértettet megnyugtatni, amikor azonban az a vádlottat meglátta, ismét kiabálni kezdett. A vádlott feléje nyúlt, akkor az ujját megharapta. A vádlott ezt követően látva, hogy a sértettnek különösebb baja nincs, a helyszínről eltávozott. Távozását követően felkereste a sértett anyját a munkahelyén, akinek sírva mondta el, hogy a leányát nagyon szereti, nem bír nélküle élni, meg akarta fojtani, de nem tudta megtenni. A sértett a vádlott fojtogatása következtében a nyakán és az arcán bevérzéseket, továbbá a gége nyálkahártyájának, valamint a hangszalagoknak a bevérzését szenvedte el. A sérülései 8 napon túl gyógyultak. Sérülései önmagukban életveszélyt nem idéztek elő. A megyei bíróság által megállapított tényállást a Legfelsőbb Bíróság hivatalból felülvizsgálva észlelte, hogy az részben téves, helyesbítésre szorul. A megyei bíróság az ítéletében több helyen is tényként állapította meg, hogy a vádlott addig fojtogatta a sértettet, amíg halottnak nem hitte. A megyei bíróságnak ez a megállapítása azonban teljesen ellentétben áll a tényállásban részletesen leírt konkrét történeti eseményekkel. A tényállás szerint a sértett elutasító magatartása miatt tudatbeszűkült állapotba kerülő vádlott a sértett testének rángatózását észlelve döbbent rá cselekményére és hagyta abba a sértett további fojtogatását, majd mesterséges légzéssel őt magához térítette. Az a kétségtelen tény pedig, hogy a vádlott a sértett testének rángatózását, tehát az élet jelét észlelve hagyott fel a sértett fojtogatásával, továbbá hogy vele szemben nyomban mesterséges légzést alkalmazott, kizárja annak a megállapításnak a helyességét, amely szerint a vádlott abban a tudatban hagyott fel a fojtogatással, hogy a sértett már halott. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlottnak az ölési cselekmény abbahagyásakori tudatállapotára vonatkozó, de a konkrét történeti eseményekkel ellentétben álló megállapítást mind a tényállásból, mind pedig az ítélet indoklásából mellőzi. Egyebekben a megyei bíróság a tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű és kellően megindokolt mérlegelés eredményeként helyesen állapította meg. 19