Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)
büntetés megállapítására tartalmaznak iránymutató rendelkezéseket. Ebből következik: a büntetés megállapításánál gondosan kell mérlegelni a mellékbüntetés súlyát, kihatását és helytállóságát, főként pedig valamennyi alkalmazott büntető jogkövetkezmény együttes súlyát és az elítéltre gyakorolt összhatását. A kitiltás az állampolgárok alapvető jogait érinti. Korlátozza a lakhely, illetve tartózkodási hely, ezzel összefüggésben pedig a munkahely szabad megválasztásának lehetőségét. Ezért olyan esetben, ha e mellékbüntetés alkalmazását a törvény különös rendelkezése lehetővé teszi és a terheltet szabadságvesztésre is ítélték, fokozott gondossággal kell vizsgálni a bíróságnak azt, hogy az elkövetőnek a kitiltás alá eső helyen való, tartózkodása valóban olyan mértékben veszélyezteti-e a közérdeket, amelynek következtében meghatározott időtartamra az e helyen való tartózkodásától el kell tiltani. Körültekintéssel kell vizsgálni ezt abban az esetben, ha az elkövetőt olyan helyről kellene kitiltani, ahol az életének jelentős részét leélte, ahová a családi és rokoni kapcsolatai mélyen kötik, vagy ahol hosszú ideje állandó — különösen a szakképzettséghez is kötött — munkahelylyel és lakással rendelkezik. A kitiltás ugyanis ilyen körülmények között egyrészt az elítéltre fokozottan hátrányos következményekkel jár, másrészt csak kivételesen érheti el azt a célt — különösen olyan jellegű bűncselekménynél, mint a garázdaság —, amelyre ez a mellékbüntetés szolgál. A kitiltás alkalmazásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az elkövető környezetének a bűnmegelőzésben és a megnevelésben jelentős szerepe van. Olyan környezetben, ahol az elkövető egyéniségét, életvezetését ismerik, a családi környezet és a munkahely adta lehetőségeken keresztül hatásosabban vissza lehet őt tartani a bűnismétléstől, cselekményei általában ilyen helyen felderítetlenek nem maradnak, ennek következtében az általános megelőzés is jobban érvényesül. A kitiltás — mint a büntető törvénykönyvben meghatározott mellékbüntetési nem — az egész községből, városból vagy az ország valamely részéből való kitiltást jelenti. Ennek szükségessége csak kivételes esetekben merül fel. Az adott községen belüli esetleges kedvezőtlen környezettől való távoltartás vagy a bűncselekmény elkövetésében szerepet játszó nyilvános helyek látogatásától való eltiltás igazgatási jellegű intézkedésekkel is biztosítható. Ezekre a szempontokra figyelemmel éppen ezért a közérdek veszélyeztetése általában akkor állapítható meg, ha arra a következtetésre lehet jutni, hogy az elkövetett bűncselekmény a köznyugalmat nagymértékben zavarta, az elkövető tartózkodási helye a bűncselekmény megvalósulásában meghatározó tényezőként szerepelt, és az elkövetőnek e helyen való további tartózkodása a bűnismétlés veszélyét, a köznyugalom további megzavarását eredményezné, és ezt egyéb jellegű intézkedésekkel nem lehet meggátolni. A köznyugalom nagymértékű zavarása általában azt jelenti, hogy az elkövetett bűncselekmény az adott terület mindennapos megszokott életét felbolygatja és a bekövetkezett eseményre tereli a közfigyelmet. Az elkövetőnek az adott helyen való tartózkodása viszont akkor je100