Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

5669. A sértett támadása folytán álmából éjjel felriadt vádlottat az ijedtsége az elhárítás szükséges mértékének felismerésére képtelenné teheti. Az első fokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 1 évi szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A tényállás szerint a sértett haragudott a vádlottra, és annak feleségére, mert ezek megvették a D.-ben levő azt a házat, amelyben ő már hosszú idő óta lakott. Ahol tehette, kellemetlenkedett előbb a vádlott rokonainak, majd a vádlottnak is, sőt magatartása utóbb fenyegető és támadó jellegű lett, olyannyira, hogy a vádlott sok esetben kénytelen volt a rendőrséghez fordulni segítségért. A sértett a házhoz tartozó telekből egy nagyobb részt jogtalanul elfoglalt. A kerületi tanács kötelezte a sértettet, hogy az eredeti állapotot állítsa vissza. Ez a körülmény még csak fokozta a sértett ellenszenvét. A vádbeli napon éjfél tájban a sértett ittasan érkezett haza. A vádlott és a felesége a lakásukul szolgáló kis fabódéban éjfél után arra ébredtek fel, hogy a sértett kint a bódé előtt kiabál és már nyomja is befelé a bódé ajtaját. A sértett olyanokat kiabált, hogy „most nem menekülsz a rendőrségre, kiirtunk innen benneteket". A vádlott felesége elkiáltotta magát, hogy rájuk törtek, és a vádlott — mély álmából felébredve — hallotta az ajtó recsegését. Az ajtót belülről nem lehetett bezárni. A vádlott kiugrott az ágyból és igyekezett megakadályozni az ajtó benyomását, de sikertelenül. Ekkor a közelben levő szerszámos ládájába nyúlt és a kezeügyébe került kis baltát felkapva nagy erővel oldalazó ütést mért a már teljesen kinyílt ajtóban megjelenő sértett dereka irányába. Nyomban utána még egy ütést adott le, amely valamivel lejjebb találta el a sértettet. Ez az ütés nem volt nagyerejű. A vádlott látta, hogy a sértett már felhagyott a behatolással, ezért a baltát a háta mögé dobta és az ajtót egy erős lökéssel benyomta, miáltal a sértettet kisodorta. A sértett a bódé előtt a földre esett, onnan felkelt, néhány lépést tett a nyárikonyha felé és ott összeesett. A vádlott ütései következtében a sértett két sérülést szenvedett, egyet a bal oldalán a lapockavonalban, a másikat a bal csípő felett (nagytompor). A háti seb egészen a hasüregbe terjedt, ennek folytán légmell és életveszélyes állapot keletkezett, amelyet az idejében érkező szakorvosi beavatkozás hárított el. A Legfelsőbb Bíróság tévesnek találta a vádlott bűnösségének a megállapítását. Az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a terhelt jogos védelmi helyzetben volt, a védelem szükséges mértékét azonban ijedtségből túllépte. Tévedett azonban abban, hogy az ijedtség a vádlottat az elhárítás szükséges mértékének felismerésében csak korlátozta. E kérdés eldöntésénél utalt a bírói gyakorlatra, amely általában csak azokban az esetekben állapítja meg a védekezés szükséges mértékének felismerésére való képtelenséget, ha a sértett részéről a test elleni igen komoly támadás éri a terheltet, avagy pedig ez a támadás ismétlődő és 88