Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

Az első fokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezési óvást a büntetés súlyosbításáért és végrehajtásának elrendelése végett. Az irányadó tényállásból az első fokú bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben követte el a cselekményét, tévedett azonban, amikor azt állapította meg, hogy az őt ért támadás elhárításánál a szükséges mértéket túllépte, és indoko­latlanul választotta az elhárításnak durvább, meg nem engedett módját. Az első fokú bíróságnak az ezzel kapcsolatban kifejtett indokai egy­másnak ellentmondók. ítélete indokolásában ugyanis egyrészt azt álla­pította meg, hogy a vádlott a vádbeli alkalommal jogos védelmi hely­zetben volt, másrészt utóbb azzal érvelt, hogy sértett a kést oly for­mában tartotta a kezében, hogy az inkább nem közvetlen támadó moz­dulat volt, hanem csak ijesztgető, kötekedő. Ha az első fokú bíróságnak ez utóbbi megállapítása helytálló volna, akkor viszont jogos védelmi helyzet fennforgásáról nem is lehetne beszélni. E vonatkozásban azon­ban iratellenes az első fokú bíróság ama indoka, hogy a sértett késsel való fellépése a vádlott vallomása szerint is csak kötekedő és ijesztgető volt, mert a vádlott ilyet a meghallgatása során nem mondott. Ellen­kezőleg azt vallotta, hogy a sértett a késsel közeledett felé, s az elől félreugorva kapta el a kezét. Az általános élettapasztalatnak is az a megállapítás felel meg, hogy a vádlott a vádbeli alkalommal jogos védelmi helyzetben volt. E meg­állapítás helyességét támasztja alá az a tény, hogy a sértett a vádlott­nak régi haragosa, a megfeddése után a vádlottat szidalmazta, majd a lakásából egy nagy késsel tért vissza az udvarra, s azzal hátulról közeledett a vádlott felé. A vádlott akkor vette észre a sértettet, amikor az tőle már körülbelül egy lépésnyire volt. Ekkor megfordulva ész­lelte, hogy a sértett kezében szúrásra alkalmas helyzetben kés van, amikor is a sértett kést tartó kezét elkapta, s azt úgy hajlította hátra, hogy abból a kés kihullott. A vádlottnak ez a magatartása az adott helyzetben a személye ellen intézett s azt közvetlenül fenyegető jog­talan támadás elhárításához szükséges és arányos is volt. Nem helytálló az első fokú bíróság ama megállapítása, hogy a vádlottat ugyan a sér­tett támadása váratlanul érte, figyelemmel azonban arra, hogy közöttük a veszekedések napirenden voltak — a sértett magatartása nem lehetett szokatlan és rendkívüli. Az eljárás során ugyanis nem merült fel adat arra, hogy ilyen jellegű támadást a sértett már más alkalommal is in­tézett a vádlott ellen, s egyébként is ilyen támadás nem válhat meg­szokottá. Tévedett tehát az első fokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott a jogos védelmi helyzetben az elhárítás szükséges mértékét menthető felindulásból túllépte, ami őt csupán korlátozta a védekezés szükséges mértékének a felismerésében. A fentebb kifejtettekre tekin­tettel ugyanis vádlott cselekménye a személyét fenyegető jogtalan és közvetlen támadás elhárításához szükséges és arányos volt. Következés­képpen a vádlott a cselekményért nem büntethető, minthogy jogos vé­delmi helyzetben volt annak elkövetésekor. Ezért a megyei bíróság az első fokú bíróság ítéletét — a fellebbezési óvás elhárítása keretében hivatalból — a Be. 258. §-a (Be. 260. §) alap­ján — megváltoztatta, és a vádlottat az ellene súlyos testi sértés miatt 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom